120. nap – Nepál – Egy életre szóló Kathmandu!

Ez a második része a nepáli beszámolómnak. Ez az a rész, amit összeszorult gyomorral írok és olvasok, egy akkora hálával a lelkemben, amekkorát még talán soha nem éreztem. Tapasztaltál már igazi önzetlenséget, törődést, aggódást, befogadást egy teljesen idegen családtól? Mi igen, egy hét alatt kétszer is.

Nepálba érkeztünk, egy helyi családnál laktunk, akik eddig semmit sem tudtak rólunk, csak azt, hogy a családjukból származó férfinak valami ismerősei vagyunk. Így fogadtak be minket, és okoztak egy életre szóló élményt.

A hét nap alatt szerzett tapasztalatokat két részre osztottam, az első -kattintás után- itt tekinthető meg: 117. nap – Nepál – Namaste!

kicsiutca.JPG

Kathmanduban töltött időszakunkban rendelkezésünkre állt Buuddha, akivel összesen három napot töltöttünk el a városban barangolva. Első nap a közeli Bouthanath templomot tekintettük meg, majd a két nagyobb központban elhelyezkedő látványosság (Durbar Square, Pashupatinath templom) felé vettük az irányt, egy másik nap pedig még a Swayambhunath sztúpát is kipipálhattuk.

MASZKOSSZELFI.JPG

A következő napokban sort kerítettünk egy-egy hajvágásra, ami nekem 100, míg Kingának 300 nepáli rúpiába került (0.8-2.40 euró. Ugyanitt megemlíteném, hogy az előző cikkben sokszor baht-ot írtam a rúpia helyett, ami még Thaiföldről maradt a fejemben. Már javítottam.). Én a hajvágáson kívül egy fej-nyakmasszázst is kaptam, illetve egy jó nagy, fájdalmas nyakropogtatást, ami bár fájt pár napig, biztos tett valami jót is. Ő itt a tettes.

FODRASZ.JPG

IMG_8849.JPG

IMG_8943.JPG

Kathmandu a maga alig több, mint egymillió lakosával Nepál legnépesebb és legjelentősebb városa, de a fővárosi rangjához nem igazán tud felnőni. Természetesen a korrupció, a rengeteg háború is hozzásegített ahhoz, hogy egy kisebb, alulfejlett város képét kelti. Az emberek mindennapjait a por, a nagyon gyenge utak, a nagy összevisszaság teszi nehézkessé, akik bár látszólag megsínylik azt, nem igazán tesznek ez ellen.

IMG_8823.JPG

20171108_125055.jpg

G0857664_1510317862332_high.JPG

A város központja, a Thamel, egy turisták számára fenntartott és karbantartott terület kellemes csalódást tud nyújtani a város többi részéből érkező látogatóknak. Közel három hónapja zártak le pár utat a járművek elől, sétálóutcát kialakítva a járókelők számára, ami nagyon okos húzás volt. A kaotikus forgalomból kicsit kikerülni, hallgatni a CD üzletekből kijövő tibeti zenét, sétálni a Buddhista zászlók tömege alatt, ez mind segít az embert kizökkenteni a robotolásból és megállítani egy kicsit. Segít ráébredni arra, hogy egy csodás országban jár, nem messze a világ legmagasabb hegycsúcsától, legjelentősebb hegységétől, messze attól a világtól, amit Európában, vagy más fejlett országban tapasztalt.

ZASZLOK.JPG

IMG_8935.JPG

Ugyancsak a Thamelben található a Kathesimbhu sztúpa, ami nagyon el van dugva, de valahogy sikerült betévednünk oda is. Egy iskola veheti körül, hisz rengeteg a fagyizó, szaladgáló gyerek, akiknek köszönhetően mi is megkaptuk ezt viccesen olcsó 5 rúpiás fagyit. Egy másik nap ugyanazon a helyen a fagyi mellett még kipróbáltunk két utcai kaját is, a chakpatet, valamint a laphingot.

csufolkodik.jpg

G0797573_1510318035171_high.JPG

Itt jön az a rész, amely talán örök életünkben mosollyal, hálával, és melegséggel fog eltölteni akárhányszor visszagondolunk rá.

Egyik nap, amikor csak ketten Kingával mentünk be a központba, hazafele menet nem álltunk meg a szokásos helyen a házunknál, hanem mentünk egészen tovább mit sem tudva arról, hogy hova, de legalább felfedezzük a helyet, “gyere, menjünk egyet”-mondtam én. Nem szálltunk le, bár már ment le a nap, elmentünk egészen a busz végállomásáig. Amikor kérdeztük, hogy mikor indul a busz visszafele, azt válaszolták, hogy sajnos az utolsó busz már elment a város fele, azon a nap nincs lehetőségünk már busszal visszamenni. A következő kérdésünk a taxi volt, de az otthonunktól fél óra buszútra lévő kicsi falucskában jele sem volt a taxinak. AAlapotnak hívják azt a helyet, amelyen ott ragadtunk nem sokkal sötétedés előtt, messze mindentől.

20171113_173330.jpg

Egy angolul jól beszélő nő sajnálattal tudatta velünk, hogy nincs több busz már be a városba. Ekkor fogtuk magunkat, majd gondoltuk visszasétálunk egy darabig, csak lesz majd valami, ami hazavisz. Ekkor utánunk szaladt, hogy van egy busz, amelyik vissza tudna vinni félútig, ahonnan talán kaphatunk valami más járművet hazajutni. De az a busz nem állt meg, és elment másik irányba. Ekkor az a nő felajánlotta, hogy maradhatunk a házában reggelig, amikor ha gondoljuk, a legelső busszal visszamehetünk. Nekem felcsillant a szemem, bár kicsit tanakodtunk, hogy hogy legyen, végül csak beleegyeztünk abba, hogy egy idegen országban, idegen városban, egy eddig nem látott helyen, messze a szállásunktól, még messzebb a várostól, egy teljesen idegen család házában töltsük az éjszakát.

Az első dolog az volt, hogy felhívjuk Tamang családunkat (ahol eredetileg voltunk elszállásolva), hogy minden rendben velünk, csak ha lehet, ma nem alszunk otthon. Természetesen tiltakoztak, és mondták, hogy utánunk küldenek valakit, de ekkor már el volt döntve az, hogy maradunk. Másodjára is visszahívtak, hogy biztos ne küldjenek-e valakit, mert nincsenek meggyőződve arról, hogy biztonságos ott maradjunk. A döntésünk végleges volt, és maradtunk. Mindössze egy táskánk volt, amiben egy töltőn, egy ásványvízen kívül nem igen volt más.

los.JPG

Pooja családja nagyon szívesen fogadott minket. Valahogy még mindig hihetetlen elhinni azt, hogy az anya mekkora mosollyal vette tudomásul, hogy két elkóborolt európai lesz a vendége, akiket a lánya szedett össze az útról. Nagyon önzetlen, és meleg fogadtatásban részesültünk egy teljesen idegen családnál.

kaja.jpg
Mi kezdetben mindig külön ettük ezeket, majd finoman megszólítottak, hogy össze kell keverni, és úgy enni.

Teát, rágcsálnivalókat kaptunk, amit egy nagyon finom vacsora követett. Vegetáriánus család, de ez mit sem számított, amikor finomabbnál finomabb húsmentes kajákat varázsoltak külön a mi tiszteletünkre. Egy asztalnál ehettünk velük, természetesen mi kanállal, ők viszont kézzel, amit nagyon jó volt látni és élőben tapasztalni. Bár eleinte nehezen ment a beilleszkedés, mi is, és ők is zavarban voltak kicsit, de a végére már nagyon jó baráti hangulat lett.

CSALAD2.JPG

Reggel a második busszal végül hazaértünk, de indulás előtt még kaptunk egy áldást, úgynevezett tilakát. Egy életre szóló élményben volt részünk, és ami még mindenképp érdekes az az, hogy épp aznap reggel egyik vásáron vettünk három hindu vallásból származó medált, és aznap este pedig egy hindu vallású család nyújtott nagyon meleg fogadtatást a saját házában.

CSALAD3

CSALAD5.JPG

Ami még csodálatraméltóbb az az, hogy még a család vallotta magát szerencsésnek és áldottnak azért, mert találkozhattak velünk. Mondták, hogy még soha nem csináltak ilyet, sőt nagyon nagyon ritkán keveredik külföldi abba a kicsi faluba, és látszólag izgalommal töltötte el őket, hogy náluk lehettünk.

CSALAD4.JPG

Ahhoz hogy ez így történjen, sok minden közrejátszott. Először is reggel vettünk azokat a hindu medálokat az egyik Durbar téren, ahova kellett volna fizetni nagyon magas belépődíjat, de mi valahogy besurrantunk. Közrejátszott az, hogy hazafele nem írt vissza Buuddha, hogy momozzunk, együnk egyet valahol, pedig meg volt beszélve előre. Közrejátszott az, hogy tele volt a busz, ami még inkább serkentett arra, hogy ne szálljunk le róla a házunknál. Na meg az, hogy egy buszon, egymás mellett utaztunk azzal a nővel, akinek a családja végül befogadott. Közrejátszott az, hogy nem volt már busz visszafele, hogy épp aznap történt, és hogy az az üres iskolabusz, amelyik vissza vihetett volna valameddig, nem állt meg. De jó, hogy ez mind így történt!

20171114_104200.jpg

Nepálban a hindu vallásúak aránya 80%, míg a buddhistáké csupán 10%. Mi az utóbbinál voltunk egész héten elszállásolva, valamint az előzőt is megtapasztalhattuk egy éjszaka erejéig. Különbséget nem éreztünk, természetesen fellelhetőek a különböző vallási jegyek a házakban, mind például a szobában kialakított saját templom a hindu családnál, valamint a különböző imádkozó eszközök, zászlók a buddhista családnál. Nepálban a vallások nagyon jól elférnek egymás mellett, elképzelhetetlen a vallási intolerancia. Reggel korán visszamentünk a házhoz, ahol a nagyapa már ébren volt, és beengedett. A repülőnk aznap délután volt, de már tizenkettőkor kellett induljunk a reptérre. Készülődés, pakolás után viszont sort kerítettünk a fényképezkedésre is, bár a nagymama eléggé haragudt ránk, vagyis az sugárzott az arcáról, amiért kellett aggódjon miattunk.

TAMANG2.JPG

TAMANG4.JPG

TAMANG5.JPG

Ezután ténylegesen összepakoltuk a cuccainkat, megvártuk Buuddhat és a taxisofőrt, aki szintén ebből a családból származott. Mielőtt indultunk volna a reptérre, még volt szerencsénk megismerni ezt a búcsúzkodási szokást, amikor is áldás kíséretében jó utat kívántak nekünk, virágot, és két úgynevezett “khata” sálat kaptunk. Ezek a sálak gyakran előfordulnak a tibeti buddhizmusban, számos esemény alkalmával, mint születésnap, esküvő, temetés, iskola elvégzés, vendég érkezése, vagy -a mi esetünkben- a vendég útra bocsájtásakor ajándékozzák.

aldas.jpg

TAMANG8.JPG

Ezután pedig nyakunkon két sállal, kezünkben virággal, szívünkben mérhetetlen hálával, és tengernyi élménnyel beültünk a kocsiba, majd a reptér felé vettük az irányt.

Most megyek, viszlát legközelebb.

UTCA.JPG

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s