Viszlát, Taj Mahal, de még mielőtt Mumbainak bemutatkoznánk vár ránk egy egész napos vonatozás. Ezt az élményt nem lehet kihagyni, aki nem próbálta az indiai vonatot ittléte során, az nem is járt igazán Indiában.
A vonatunk elméletileg 8:35-kor kellett volna induljon, gyakorlatban ez két órával később történt meg. Aggódni nem aggódtunk, bár elég bonyolultak a vonatállomások egy külföldi számára, gyakran felcserélik a platformokat a vonat érkezés előtt, így az előre kiírt indulási hely sokszor megviccelheti az embert. Minket nem viccelt meg, két óra késéssel meg is érkezett a vonatunk. Addig is elszürcsöltünk egy rakás chait.
A mocskosság, sok csótány, valamint a különböző szagok ellenére jól utaztunk. A vonaton nagyon jó rágcsálnivalókat árulnak az út során, bár van, hogy megpróbálnak dupla árat kérni tőlünk. Előre olvastam, hogy nem igazán ajánlott az ott árult főtt kajákból enni, de én csakugyan kipróbáltam. Ember legyen a talpán, aki 25 órát kibír kekszen, fűszeres indiai ropin és teán. Nem lett semmi bajom, sőt még finom is volt. 130 indiai rúpiáért egy megszokott nagy thalit kaptam.
Az éjszaka folyamán az alvó osztályunk eléggé megtelt. Az ennél gyengébb osztályokról jöttek át az emberek, hogy itt találjanak valami alvóhelyet. Sokszor a foglalással rendelkezők helyét vették el. Velem is történt egy érdekes szituáció az éjjel közepén. Felébredtem és azt vettem észre, hogy a lábamhoz oda van ülve valaki. Jó, nincs vele semmi gond, hadd üljön. Következő felébredésemnél már le volt dőlve a combjaimhoz, tulajdonképpen mintha ülnék a fején. Hirtelen felment a cukrom, de aztán jót röhögtem magamban, mondván egyszer van az ember Indiában, ilyen élményre Európában pedig esély sincs. De megtörténik olyan is, hogy majdnem az arcodba dugják a lábukat. De ez itt így van rendjén.
Reggel, három és fél órás késéssel végül megérkezett a vonatunk a Dadar nevű vonatállomásra. Mi a Goregaon városrészben foglaltunk szobát, ami elég messze volt ettől. Választhattunk a nagyon olcsó agyonzsúfolt helyi vonat, vagy az olcsó taxi között. Az utóbbit választottuk. Kicsivel több, mint fél óra alatt ott is voltunk. A szállásunkat Airbnb-n keresztül foglaltuk. Mumbaiban a szállások nagyon drágák, majdnem duplájába kerülnek, mint Jaipurban vagy Agrában, de valahol természetes, hisz ez a város India pénzügyi és gazdasági központja. A szállásunkon ez a kutya várt:
Kaja szempontból viszont már jóval kedvezőbbek az árak. Meg is kaptuk első este a mi helyünket, ahol szinte minden nap megfordultunk. Ez már rengetegszer leírtam utazásunk során, hogy kaptunk egy helyet, majd egész tartózkodásunk alatt ott ettünk. Szeretünk új kajákat kipróbálni az tény, viszont sokszor leragadunk egy helynél. De ami jó, az jó.
Mumbaiban csalódtunk, viszont itt már pozitívan. Én személy szerint úgy képzeltem el Mumbait, mint amilyen Delhi volt: zsúfoltnak, mocskosnak, büdösnek. Ezért is foglaltunk ide csak három napot, ami végül kevésnek bizonyult. Mumbai a nyolcszoros Oscar-díjas film, a Gettómilliomos hazája, apropó filmek. Ha valakinek még eszébe se jutott Indiába jönni, ajánlok egy filmet, ami mindenképp meghozza a kedvét. A film címe magyarul: Oroszlán (Lion – színész ki más mint: Dev Patel). Nagyszerű film, kihagyhatatlan.
Na de Mumbai.
Első állomásunk a Gateway of India diadalív volt, de ehhez először kellett használjuk a híres Mumbai-i helyi vonatot. Nem volt annyira zsúfolt, mint ahogy előre mindenki lefestette. Mumbaiban az is megesik, hogy az emberek a vonat tetején utaznak. Sajnos ilyet nem láttunk, pedig nagyon megnéztem volna. Az ajtók menet közben folyamatosan nyitva vannak, az emberek pedig kifejezetten élveznek ott állni. Néha megtörténik, hogy ki-ki esnek, de érdekel ez ott valakit?
Még Delhiben mondta volt nekünk Akshay -aki ingyen vendégül látott hat napig-, hogy minél délebbre megyünk Indiában, annál jobban észre fogjuk venni azt, hogy az emberek okosabbak és műveltebbek. Ez teljesen bevált. Ez vonatkozik a bőrszínre is. Míg északon világosabbak, minél délebbre megyünk annál sötétebbek. Érdekes.
A Gateway of India diadalívtől áthajóztunk az Elephanta szigetre. Az út egy órába telt. A szigeten vannak különböző látványos faragott sziklák, amikhez már nem értünk fel. Egyrészt mert ismételten a külföldieknek tizenötszöröse áron árulták a belépőket, másrészt pedig már eléggé estefele érkeztünk, és az utolsó hajó nem sokkal azután indult visszafele. Ha már átmentünk vásároltunk pár abszolút értelmetlen dolgot.
A visszaút már jóval érdekesebb volt. Látványos naplementében volt részünk, valamint találkoztunk két indiai fiatallal, akikkel jól elbeszélgettünk a hajóút alatt. El is repült az az idő hamar, ami után már a kikötőben találtuk magunkat, ahol valami nemzeti ünnepség zajlott, arra, hogy pontosan milyen, nem sikerült rájönni.
Mumbai egy teljesen más szintet képvisel, legalábbis a szemünkben mindenképp, mint Delhi. Nyugodtabb, átláthatóbb, nekünk jobban bejött. A lakásban, ahol volt a szállásunk lakott még egy pilóta, aki az Air Indiának dolgozott. Nagyon kár, hogy erre mindössze az elbúcsúzásnál derült fény, pedig annyi, de annyi kérdésem lett volna. Nagy kár, ezt elszalasztottuk, majd máskor. Maradhattunk volna még pár napot, de megyünk tovább.
India után egy nagyon kedves álmom valósult meg azzal, hogy repülhetek a világ legjobbjával, az Emirates repülőtársasággal. Nagyon-nagyon régóta dédelgetett vágyam vele repülni, megmagyarázhatatlanul ámulatba ejtett minden egyes repülőgépe, amit vagy élőben, vagy a Flightradar24 nevű alkalmazásban volt szerencsém látni. Most megadatott, hogy ne csak bámuljam, hanem fel is üljek rá. A nevéből adódóan nem bonyolult kitalálni, hogy melyik a következő állomásunk: irány Dubai.
Mumbaiból viszonylag sok járat, különböző társaságoktól indul Dubaiba, de én mindenképp ragaszkodtam az Emirateshez. Egy Boeing 777-300ER repülő volt beüzemelve erre a járatra, ami egy szélestörzsü, nagyon megbízható, a világ egyik, ha nem a legnépszerűbb repülőgép típusa. Ez itt, né.
A Dubaiból érkező gép, ami vitt volna vissza, elég sokat késett, így majdnem másfél órával később szálltunk fel – nem egészen az, amit elvárna az ember egy ekkora repülőtársaságtól. De mit sem számít, nagyon remek repülésünk volt, a kaja finom volt, a melléje szolgált bor mennyei. Az előttünk lévő szék hátán volt egy kisebb tv, amihez tartozott egy joystick is, így a rengeteg film, zene, élő adás mellett még játszani is volt lehetőség. De a legjobban az tetszett, hogy a repülőre fel volt szerelve két kamera, amely élőben közvetített a gép orrából. Persze ez csak felszállásnál és leszállásnál volt látványos.
Ezzel búcsúzunk is Indiától. Nagyon sok rosszat mondhatnék erről az országról, de nem mondok. A rengeteg negatív dolgot teljesen elfedi az a pár fantasztikus pillanat. Viszlát, India, egy élmény volt!
Most megyek, viszlát legközelebb.
Most megyek 