Jaipur okozott pár örömteli pillanatot, de nem tagadhatja le, hogy melyik országhoz tartozik. Egy idegen családdal tölthettünk el két estét, már ezért megérte odamenni. Már ezért megérte hallgatni annyiszor, hogy “mégis mit csináltok öt egész napig Jaipurban?” Hát mi ezt csináltuk.
Hat óra vonatozás után érkeztünk meg a Rózsaszín Városba, amelynek pompás színe mellett még szíve is van. Éjszakánként alig nyolc euróért sikerült egy mondhatni kellemes hotelt foglalnunk, aminek természetesen voltak hiányosságai, de ezért az árért mit is vár az ember.
Jaipurt, a Rózsaszín Várost India legszebb városaként is emlegetik. Kezdjük ott, hogy miért is rózsaszín. 1876-ban a maharadzsa Ram Sinhg a walesi herceg, valamint Victoria királynő érkezése alkalmából, a vendégszeretet színére, rózsaszínre festette az egész belvárost, ami mára már inkább piros, mint rózsaszín. A maharadzsa hindi jelentése “nagy király”, indiai uralkodói cím, amelyet hindu vallású uralkodók viseltek.
Vonatunk érkezésekor egy tuk-tukkal mentünk el a hotelünkig, ami nem messze helyezkedett el a vonatállomástól. Csomagjaink lepakolása után kileselkedtünk az utcára valami éttermet keresni. Kaptunk is, alig 1.5 euróért ekkora tál kaját, úgynevezett “thalit”. A thali tulajdonképpen a tálca modelljét jelenti, viszont mára már összeolvadt az ilyen tálcában feltálalt, különböző kisebb adag kajákból álló fogás nevével. Szerencsére már elmúlt a Delhiben szerzett ételmérgezésem, így semmi sem állhatott az utamba.
Jaipurban tartózkodásunk harmadik napjára meg volt beszélve egy napi túra azzal a tuk-tukkossal, aki elhozott a vonatállomásról. Az ára 700 rúpia volt (9 euró) kettőnknek. Ebben természetesen nem voltak benne a belépők. Reggel 10 óra után kicsi késéssel megérkezett a sofőrünk, így végre útnak eredtünk.
Első megálló egy kisebb templom és sírhelykomplexum. A Gatore Ki Chattiyan a Nahargarh erőd lábánál helyezkedik el, királyi krematóriumként szolgált, itt hamvasztották el a legfőbb uralkodókat Rajasthan államban. A hely lenyűgözött, nem volt tervben ez a hely, viszont a sofőrünk erre kanyarodott, nagyon jól tette. Belépő mindössze 30 rúpia (0.4 euró).
Fél óra bámészkodás után indulhattunk is tovább. Következő állomásunk, egyben a legnevesebb látványossága Jaipurnak: Amer fort. A várostól 11 kilométerre elhelyezkedő erőd 16. század végén épült, egyike a hat rajasthani erődnek. Kívülről csodálatos látványt nyújt. Tulajdonképpen még nem láttam ehhez fogható építményt, belülről viszont már nem nyűgözött le. A belépő ide 500 indiai rúpia (6.5 euró), de van egy úgymond kompozit jegy, ami 1000 rúpia, viszont beletartozik Jaipur öt legnagyobb látványossága. Diákoknak csupán 200 rúpia.
Harmadik látványosság, ami visszafele épp útba esett, a Jal Mahal, amit Vízi Palotaként is emlegetnek. Az öt emelettel rendelkező palota a 18. században épült Jai Singh maharadzsa rendeltetésére. Az öt emeletből négy a vízfelszín alatt van, csupán az ötödik látszik ki. Semmilyen úton-módon nem lehet megközelíteni, erősen védett terület.
Itt sem töltöttünk el fél óránál többet, indulhatunk is tovább. Következő megállónk már a belváros, és nem más mint a Hawa Mahal, a Szelek Palotája. A nevét onnan kapta, hogy több, mint 900 apró ablak helyezkedik el rajta, aminek köszönhetően kellőképpen átjárhatja a szél. A múltban a hárem lakhelyéül szolgált, amelyből a nők ezeken a kicsi ablakokon keresztül szemlélhették az utcai életet. Az előző este már kívülről, pontosabban az épület túloldalán lévő egyik kávézó teraszáról megcsodálhattuk, ezen a nap pedig beleselkedhettünk kileskelődni. A nap utolsó látványossága, az Albert Hall múzeum volt.
A sofőrünk jól végezte dolgát, bár a végén még akaratunk ellenére is bevitt egy textilboltba, ahol azt gondolták, ha agyondicsérnek minket, vásárolunk majd valamit. Nem vásároltunk, viszont a kezünkbe nyomtak két névjegykártyát, hogy majd ha lesz időnk a tripadvisoron adjunk egy jó visszajelzést róluk. Adunk, adunk, de most már mennénk. A sofőrünk pont olyan sumák volt, mint ahogy kinéz, de 9 euró 8 órás túráért nem olyan rossz ár. A lényeg, hogy egy eseménydús, élvezetes napon vagyunk túl.
A kétnapos kompozit jegyünkbe belefoglalt öt helyből ezen a nap megtekintettünk hármat, kettőt pedig a következő napra hagytunk. De először is, vacsora.
Következő nap nem béreltünk egész napra tuk-tuk sofőrt, megoldottuk az utakat egyenként, ami végső soron jóval olcsóbban jött ki. A Nahargarh erődhöz mentünk fel legelőször. A hegy oldalához az OLA nevű tuk-tukkos telefonos applikációt használtuk, ami által nagyon olcsón el lehet jutni bárhova. Ha az utcán szólítunk le egy sofőrt, az biztos, hogy legalább négyszer akkora árat mond, mint amibe kerülne az OLA, csak a gond ezzel az, hogy nem mindig van internetünk, nagyon sok helyen nincs jel, ilyenkor pedig nem marad más, mint a leintés.
A Nahargarh Fort (erőd) jött be nekünk a legjobban. A hegy oldalától több, mint félórás séta vezetett fel a hegyre. Nem egy könnyű séta, de a csodás panoráma, ami elénk tárult, teljes mértékben kárpótolt minden erőfeszítést.
Az erőd belül nem nyűgözött le, viszont a kilátás felülről valóban lélegzetelállító. Nem volt sok ember szerencsére, így kedvünkre tudtunk fényképezkedni, nézelődni. Ebédeltünk egyet, majd elindultunk visszafele.
Az úton visszafele csengett a telefonom, amikor is az a család hívott, akikkel találkoztunk még Delhiben a vonatállomáson. Estére meg is beszéltünk egy találkozót, viszont előtte még meg akartuk nézni a Jantar Mantar obszervatóriumot. A maharadzsa építtette a 18. század elején, Közép-Nyugat Indiában összesen öt ilyen obszervatórium található. Tizenhat különböző mérőeszköz található ott, ezek az építmények az akkoriban ismert csillagászati műszerek felnagyított másolatai. Én csak nagyon keveset értettem meg az egészből, hogy mit mire használtak, de ez már az én szegénységi bizonyítványom.
Egy órát töltöttünk ott el, ami után a családból származó Lucky Ali (becenév) utánuk jött a Jantar Mantar bejáratához. Robogóval jött, és komolyan gondolta, hogy felülünk mögé. Fel is ültünk. Hárman mentünk el az ő testvéréhez, akivel találkoztunk még a vonatállomáson. Sajnos ő nem igazán beszélt angolul, de Lucky Ali fordított nekünk.
Megittunk egy teát, chipseztünk, majd elvitt a saját családi házába, ahonnan remek élményekkel távoztunk később. Először is teáztunk, legalább háromszor, miközben belátást nyertünk a papírsárkányozás rejtelmeibe. Az épület tetejéről elképesztő látvány nyílt a városra. Teljesen más innen fentről, látni azt a rengeteg embert a tetőkön papírsárkányozni, látni a rengeteg csillogó szemű, nekünk integető gyereket, elképesztő élmény. Miután már a harmadik papírsárkányt tettem tönkre, lementünk, és a család többi tagjával megvacsoráztunk. Csodás esténk volt.
Következő nap is hasonló élményekben volt részünk. Először is Lucky Ali elvitt egy papírsárkánypiacra, ahol nagy területen egymást érték az ilyen üzletek. Ott felmentünk egyik ismerősének a lakására, ahol beszélgetés közben teáztunk, és kipróbáltuk a híres indiai fogást, a chicken biryanit. Azon a helyen kaptunk ajándékba kicsi papírsárkányokat is. Ezután elmentünk ismételten Lucky Ali házába, ahol az előző napi papírsárkány tapasztalatainkat próbáltuk érvényesíteni több-kevesebb sikerrel. Még előző este hívott meg az egyik testvére vacsorára az ő házába, az ő családjával. Csatlakozott Ali, és egy másik testvére is. Nagyszerű emberek. Nem azért nagyszerűek, mert ilyen meleg fogadtatásban részesítettek, hanem mert egyszerűen azok, rengeteg jó tanáccsal láttak el, és ahogy Sunny fejezte ki magát: “Kötelességemnek érzem azt, hogy tanácsokkal lássalak el, mert nem akarom, hogy rossz élményben legyen részetek az én országomban”. Bárcsak az ország lakosságának további 90%-a is így gondolkodna, ilyen csodálatra méltó ember lenne, mint amilyenek ők.
Mint már írtam, sokan kérdezték, hogy miért is megyünk mi öt teljes napra Jaipurba. Mi sem tudtuk előre. Az biztos, hogyha csupán két-három napra jöttünk volna, mint a legtöbb külföldi, akkor nem lett volna szerencsénk az utolsó két naphoz, amelyeket a családdal tölthettünk. Nagy kár lett volna, nagyon nagy kár.
Jaipurtól búcsúzunk. Nem titkolt tervünk, hogy bejárjuk a híres indiai arany háromszöget, ami Delhiből, Jaipurból, és a következő állomásunkból, Agrából áll.
Onnan jelentkezek a világ egyik legcsodálatosabb építményével, a Taj Mahallal.
Most megyek, viszlát legközelebb!
Most megyek 