Így visszagondolva, Jaipur kifejezetten jó élmény volt. A rengeteg látványosságával, a színeivel, és azzal a szerethető családdal örökre a szívünkben marad. Na, de lám, mi van abban a további gigantikus Indiában.
A híres Indiai aranyháromszög bejárásának fogtunk neki alig több, mint két hete. Delhiben kezdtük, majd Jaipur, és most Agra következett. A háromszöget nem fogjuk bezárni, mert Agrából nem térünk vissza Delhibe.
Vonattal tettük meg ezeket az utakat. Delhiből Jaipurba, majd Jaipurból Agrába ugyancsak hat órába telt az út. Az utóbbi viszont elég bolond volt. Több, mint két órát késett, tele volt furcsábbnál furcsább emberekkel. De hát, üdv Indiában. Mindezekkel ellentétben a vasút-hálózata csodálatra méltó. Ezzel a hatalmas poszt-brit demokráciával rengeteg kifogásunk lehet, viszont a vasúthálózat ismételten: csodálatra méltó. A teljes hálózat hossza több, mint másfélszer az egyenlítő, több, mint 67 000 kilométer. Naponta 25 millió utas veszi igénybe, évente ~ 9 milliárd. Másfél millió alkalmazottal a világ hetedik legnagyobb kereskedelmi vállalata. Hatalmas számok.
Ha az ember helyet akar kapni valamelyik nagyobb osztályon (ide jön az elég gyenge minőségű alvó osztály is, amelyen mi voltunk), akkor előre több héttel kell foglalnia. Mi is ezt tettük, mi szerencsére megkaptuk a helyek utolsóinak egyikét. Akinek viszont itt nem jut hely, az még mindig vehet jegyet 24 órával a vonat indulása előtt a “unreserved” osztályra, ami hihetetlenül olcsó, viszont nagyon nagyon teletömött kocsi. Erről az osztályról aztán jönnek át az emberek az alvó osztályra beszélgetni, barátkozni, de a cél nem más, mint egy kicsi alvó helyet kunyerálni valakitől, bárkitől, akinek ott van foglalása. Szép, nem szép, ez ilyen.
Útközben még egy lopásnak is szemtanúi voltunk. Kinga egyszer észrevett egy férfit a vonatról leszökve szaladni három gyermek után. A gyermekek ellopták az inges, jól kiöltözött férfi táskáját. A vonat mivel lassan haladt, így végig láttuk mi történt. A férfi bár eléggé kitartóan futott utánuk, nem érte utol őket, megállt, és utolsó emlékünk róla az, ahogy a fejét fogja. Ilyenekről hallani eleget hall az ember, de látni teljesen más élmény. Kicsit ledöbbentünk.
Majdnem éjfélkor érkezünk meg Agrába, egy hotel által kirendelt tuk-tuk sofőr már várt minket. 200 rúpiáért (~2.5 euróért) elvitt a hét-nyolc kilométerre lévő szállásunkig, ami olcsóbb volt, mint 8 euró éjszakánként. Nagyon olcsón megúsztuk eddig Indiát ilyen szempontból. Delhiben ingyen szálltunk meg, Jaipurban és Agrában pedig fillérekért kaptunk szobát. A szoba bár nem volt nagy, kicsi követelőzés után kaptunk egy terasszal rendelkezőt. Ilyen kilátással.
A városról sajnos nem tudok semmi jót írni. Tulajdonképpen ide valóban sok az az öt nap. Az utcák többnyire ugyanolyanok, mint máshol, tele szeméttel, bolond, rámenős, agresszív emberekkel, a szegénység mindenhol megmutatkozik. Olyannyira nem tudok semmi értékelhetőt írni erről a városról, hogy az egyetlen képem róla ez a szamaras, valamint ez a kecske igényesen felöltöztetve.
Na, de térjünk rá a lényegre Agrával kapcsolatban: Taj Mahal. A harmadik napon elég korán, 7 óra környékén értünk oda, így nem kellett sort állnunk, és többnyire tömegmentes Taj Mahali élményt szereztünk. A belépőjegy turisták számára 1000 indiai rúpia (míg a helyiknek csupán 40 – 25x kevesebb). Átszámolva nem sok, mindössze 13 euró, amibe még beletartozik egy víz, valamint cipőháló. Akkor lássuk.
Mit is mondhat ilyenkor az ember. Semmit. Csak mosolyog. Eszébe jut az a rengeteg kép, videó, könyv, amelyek által már látta ezt az építményt. Közelebb megy, még inkább mosolyog. Próbál nem fülig érő mosollyal átvergődni az emberek között, de eszébe jut, hogy kellene egy fénykép. Tíz másodperc gondolkodás után csak előveszi a telefonját, és készít egyet. Majd leteszi, és ismét mosolyog.
A Taj Mahal, a Paloták koronája, a Jamuna folyó partján fekszik. A név igazából egy egész épület-komplexumot takar, ennek ellenére mi a nevét mindössze a fehér márvány síremlékkel asszociáljuk. Shah Jahan mogul uralkodó építtette 1632 és 1647 között, az egy évvel korábban gyermekszülésben elhunyt felesége, Mumtaz Mahal tiszteletére.
Az építész neve nem bizonyított, de több név is felmerült. Egyesek Geronimo Vereneo olasz származású építész művének tartják, mások pedig Amhad Laori nevét hangoztatják. Az utóbbinak a legenda szerint az uralkodó megölette a feleségét, hogy jobban, hitelesebben át tudja érezni az építmény lényegét. Ha ez nem volna elég, állítólag az építés befejezése után megvakították az építészt, hogy ne legyen képes több ilyen művet létrehozni.
A hófehér márványból készült síremléket két mecset fogja közre, amelyből csak az egyik néz Mekka irányába, ebből adódóan alkalmas imádkozásra. A keleti oldalon lévő csupán a szimmetrikusság érdekében lett odaépítve, tájolása miatt imádkozásra nem használható. A mauzóleum négy sarkában négy 50 méter magas minaret áll, amelyeket jobban szemügyre véve látszik, hogy kicsit kifele dőlnek. Ez azért van, hogy földrengés esetén ne az épület fele dőljenek, ne rongálják meg a síremléket.
Több, mint 20 000 munkásra, valamint 1000 elefántra volt szükség a komplexum megépítéséhez. A legenda szerint az uralkodó mindenkinek, akinek köze volt ehhez az épülethez, levágatta a kezeit, hogy ne születhessen több ehhez fogható építmény. Természetesen ez csak legenda, történészek nem találtak erre utaló forrásokat és bizonyítékokat.
Az épültet nem élvezhette sokáig az uralkodó – Shah Jahan, hisz a feltörekvő fia a síremléktől nem messze lévő agrai erődbe záratta. Arra viszont tekintettel volt, hogy az apja cellájából élete végéig csodálhassa a Taj Mahalt. Állítólag az uralkodónak volt egy olyan terve, hogy a folyó túlpartjára emeltet egy ugyanilyen síremléket, csak fekete színben önmaga számára, amelyeket majd a feleségével való örök összetartozás jelképéül egy híddal köt össze. Ez azonban nem valósult meg. Az uralkodót halála után a felesége mellé temették.
2007-ben került fel a Világ hét új csodája közé. 2014-es adatok szerint évente 7-8 millió látogató tekinti meg az épületet. A Taj Mahal minden nap várja a látogatókat, kivéve pénteken, ugyanis a szmog által besárgított márványköveit tisztítják. Ennek eredményessége érdekében kitiltottak minden nem elektromos járművet az épület környékén, 500 méteres rádiuszban. Pénteken csak a mecset van nyitva, de csakis az ott imádkozók számára 12 és 14 óra között. A bejáratnál számítani kell elég komoly biztonsági ellenőrzésekre, és előre érdemes érdeklődni, hogy mit szabad bevinni, és mit nem. Főleg ha az ember nem korán jön, és több órás sort kiállva küldik vissza a poggyászmegőrzőhöz.
Nagyszerű élmény. A kijáratnál még maradtunk, nem igazán akartunk kimenni. Tudtuk, ha kimegyünk, talán már sosem fogjuk újra látni a Taj Mahalt.
Végül csak rávettük magunkat a távozásra, búcsút intettünk, majd pedig egy hatalmasat ebédeltünk. Egy ilyen thali kevesebb, mint két euró.
Ahogy a Taj Mahaltól, úgy Agrától is hamarosan búcsút kell vennünk. Bár tőle nem lesz nehéz.
Most megyek, viszlát legközelebb!
Most megyek 