Indiában töltött első két-három nap nem tett pozitív benyomást ránk. A következő napokban kicsit javult a helyzet. Már önmaga Delhi tele van csodás dolgokkal, mi vár ránk a rajta kívül eső gigantikus Indiában?
Az első három nap után muszáj volt tartanunk egy pihenő napot, az én állapotom, valamint az a hihetetlenül erős kultúrsokk miatt. Ezért jöttünk, mármint az utóbbiért, de minden várakozást felülmúlt. Nehéz leírni mennyire nyüzsgő város, az ember sokszor azon kapja magát, hogy eszeveszetten keres egy négyzetméternyi nyugodt helyet, ahol felszusszanhat.
Az egy napi pihenő mindenképp kellett ahhoz, hogy összeszorított fogakkal ismét bemerészkedjünk a városba. Old Delhi negyedét inkább elkerültük most, az első állomásunk a Gurudawa Bangla Sahib volt. A hely lenyűgözött. Mezítláb mehettünk csak be, de van ingyenes cipőmegőrző. A hajunkat a lehető legjobban el kellett takarnunk, amire szintén ingyen hajkendők álltak rendelkezésünkre. Az 1783-ban épített szikh templom az egyik leglátogatottabb hely Delhiben, mind a turisták, mind a zarándokok körében. Az Észak Indiában született szik vallás mintegy 500 évvel ezelőtt, a hindu valamint a muszlim vallás közötti háborúk idejében jött létre. Valamilyen szinten ötvözi a két vallást, mindkettőből vett át különböző elemeket, viszont a kasztrendszert és a purdah-t (a nők fizikai elkülönítését, testük befedésének követelményét) egyenesen elutasítja.
A gurdwara után a hindu Iskcon templomhoz vettük az irányt, amit csak kívülről szemlélhettünk meg, mert épp zárva tartott abban az órában. Nem volt időnk várni, mert már hamarosan ment le a nap, így átsétáltunk a Lótusz templomhoz. 2001-ben a világ leglátogatottabb épülete volt ez az új, 1986-ban épített minden vallás előtt nyitva álló templom.
Az épület kívülről látványos, belülről viszont már nem annyira. Nem hosszú, 15 perces sorban állás után bemehettünk, viszont a látvány nem hatott meg, rengeteg pad és egy hatalmas beltér fogadott. Képet tilos készíteni, de nem is igazán viszketett a zsebünk, hogy készítsünk.
Következő nap első utunk a Raj Ghat zarándokhelyhez vezetett. Itt hamvasztották el egy nappal a halála után Mahatma Gandhit (1869-1948), az indiai nemzet atyját. Angliában jogot tanult, Dél Afrikában az indiaiak védelmére sietett, miután pedig elérte a célját visszatért Indiába. Fegyvertelen harcot hirdetett a brit gyarmatosítókkal szemben, ami miatt többször került börtönbe, számos alkalommal folytatott éhségsztrájkot. 1947-ben nem tudta megakadályozni, hogy a kivonuló britek a hindu-muszlim ellentétre játszva gyarmatukat két részre (India és Pakisztán) osszák, amit tragédiaként élt meg. 1948. január 30-án egy hindu fanatikus gyilkos golyója oltotta ki életét, hamvait több urnába osztották szét és India különböző részein állították ki. Ő volt az, aki bebizonyította, hogy fegyver, erőszak nélkül is lehet harcot nyerni. Többek közt Martin Luther King is a követőéjének vallotta magát.
Ezután a parkon keresztül felsétáltunk a Red Fort-hoz (Vörös erőd), ami hatalmas méretével, pompás színével valóban csodás építmény. A britek még katonai támaszpontként használták, majd India függetlensége elnyerésével visszanyerte ezt is, ami attól a ponttól kezdve már az Indiai katonaság felügyelete alatt áll. Ma India szuverenitásának jelképe és Delhi egyik legnagyobb látványossága.
Következő állomásunk, a Jama Masjid felé tartó úton érdekes járgányra lettünk figyelmesek. A pirosnál sem állt meg, de sajnos nem tudtuk feljegyezni a rendszámtábláját.
Nepálban is felfigyeltünk rá, de Indiában még szembetűnőbb volt a férfiak sokasága, akik kézen fogva, ölelkezve mentek az úton. Természetes mire is következtetne egy Európából származó ember. De itt a barátságot szimbolizálja, bár még a mai napig érdekes úgy ránézni két kéz a kézben járó kuncogó férfira, hogy “né de jó barátok”.
Jama Masjidnál már voltunk pár napja, viszont most be is szerettünk volna menni. Vasárnap volt, rengetegen voltak. Káosszerű volt az a pár száz méter séta a hatalmas tömegben, de végre megérkeztünk. A templomba való bejutás közel sem volt olyan egyszerű, mint ahogy mi elképzeltük. Először is Kingával belépőt akartak vetetni, holott ingyenes a belépés mindenki számára. Én kint vártam addig a telefonokkal, a fényképezőgéppel, mert azokra ténylegesen kellett volna fizetni azért, hogy bevigyük – természetesen csak turistáknak, a helyiekre, vagy helyinek kinéző emberekre fittyet sem hánytak. Harmadszorra én mentem, engem már beengedtek jegy nélkül is. Mikor én szétnéztem bent, Kingát is beengedték harmadszorra. Saját fényképünk bentről sajnos nincs.
Az India Gate első nap annyira bejött nekünk, hogy még szerettünk volna egy kis időt eltölteni ott. Így az volt a következő, egyben utolsó Delhi-i állomásunk. Vasárnap lévén jóval többen voltak, mint az előző alkalomkor. Az apokaliptikus Delhi forgatagából kimenekülve ezen a helyen kicsi nyugalomra tud lelni az ember. Bár itt is megkaptak minket a helyiek selfie készítés céljából, szerencsére többnyire gyerekek, akiknek a társaságára mindig vevők vagyunk.
Utolsó napra már nem maradt más, mint hogy összepakoljunk és a vonatállomás felé vegyük az irányt. Interneten vonatjegyet foglalni nem egyszerű. Olyannyira nem, hogy közel két napomba került az, hogy regisztráljak az oldalra (IRCTC). Regisztrálás után már viszonylag könnyen ment a dolog, hisz az IRCTC és a CLEARTRIP.COM kapcsolata miatt az utóbbin pofonegyszerű a jegyvásárlás. A következő állomásunk a főváros után: Jaipur.
A Delhiben már megszokott biztonsági ellenőrzés után átmehettünk a platformokhoz, ahol kellett közel két órát vájunk a vonatunkra, amiből a késése miatt három óra lett. Az állomáson volt szerencsénk megismerkedni egy jaipuri családdal, akik épp a Delhi-i kiruccanásukból mentek haza. Kaptunk ajándékot is tőlük, valamint az ételükből is megkínáltak minket. Nem sokkal egy óra előtt megérkezett a vonatunk.
Sok osztály van a vonatokon, elég bonyolult rajtuk eligazodni. Mi ilyen “sleeper” -“alvó” osztályt választottunk, ami nagyon olcsó, és viszonylag kényelmes is.
Kinga szerencsés volt, mert felül kapott helyet a vonat oldalában, én viszont már nem annyira. Az én ágyam középen lett volna, de az nem lett felemelve (az alsó ágyon ülve a középső ágy a háttámlám), így egész végig ültem, de legalább volt lehetőségem kicsit kommunikálni a helyi emberekkel. Közel hat órát utaztunk, mondhatni egy kényelmes út után megérkeztünk Jaipurba, a rózsaszín városba.
Most megyek. Viszlát legközelebb!
Most megyek 