Phnom Penh, a főváros után egy jóval csendesebb, kambodzsásabb helyre érkeztünk: Battambangba.
Battambang Phnom Penhtől 300 kilométerre helyezkedik el, az út közel hat órába telt. A hoteltől kirendelt tuk-tuk sofőr 3 dollárért elvitt a buszállomásra, ahol másfél óra várakozás után el is indulhattunk megismerni Kambodzsa csendesebb területeinek egyikét.
A busz személyzete nem igazán beszélt angolul, de szerencsére ült mellettünk egy férfi, aki készséggel segített bármiben. Indulás után másfél órával megállt a busz a semmi közepén, majd ott tartottunk egy wc szünetet. Miután busz apraja nagyja elvégezte dolgát a természetben, indulhattunk is tovább. Ezután nem sokkal megállt egy étkezőhelyen is a busz. Battambangba fél 5 környékén érkeztünk. Kb. ilyen tömeg tuk-tuk illetve motoros taxis várt minket:
A férfi, aki eddig is segített, figyelmeztetett minket, hogy valószínűleg a bőrünk színéről ítélve többszöröse árat fognak mondani nekünk, ne fizessünk két dollárnál többet. Leszálltunk, elvettük a csomagunkat, majd ránk is támadtak. Találomra válaszoltunk egyiknek, aki nem tuk-tukkos volt, hanem motortaxis. Mi pedig Kingával ketten, nagy csomagokkal, természetes, hogy nem is gondoltunk a motortaxi igénybevételére. Odajött még egy motortaxis, Kinga tiltakozása ellenére is csak felültünk. Nem volt egy második bukósisakjuk számunkra, mondtam is, ha nincs bukósisak – nincs üzlet. Aztán nagylelkűen odaadták a sajátjukat nekünk. Tiszteletreméltó. Fejenként egy-egy dollárért el is vittek.
A szálláshelyre öt óra környékén érkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat, majd nekiláttunk felfedezni a környéket. Csak, hogy nem volt amit felfedezni. Sötét volt már, az utcák sem voltak nagyon kivilágítva, alig volt ember az úton, forgalom majdnem semmi. Nem ehhez voltunk mi szokva, de érdekesnek ígérkezett. Vissza is mentünk a szállásra megkérdezni, hogy hol kapunk egy éttermet, vagy valamit, ahol tudunk vacsorázni. Útbaigazítottak, kb. 10 perc sétára meg is találtuk a központot, ahol megkaptuk, amit kerestünk:
Kisváros Battambang, de mégse. Kambodzsa második legnagyobb városa, viszont teljesen olyan, mintha egy falu lenne, nem lehet érezni, hogy ez egy város. Nincsenek nagy épületek, nincs forgalom, nincs majdnem semmi jel arra, hogy ez egy nagyváros. De tetszik, sőt, nagyon.
Összesen két egész napot terveztünk eltölteni ebben a csendes városban, ezért tényleg rövidre kellett fognunk a látványosságok feltárását, ennek érdekében béreltünk robogót arra a két napra. Hivatalosan nem lehet robogót bérelni. Hivatalosan. Első úticélunkként a Killing Cave-ra esett a választás.
A Killing Cave (Gyilkos szikla) közelében még rengeteg sziklatemplom, Buddha szobor, szép kilátás díszíti az önmagában szomorú és drasztikus helyet. A Gyilkos-szikla egyike volt a Pol Pot vezette Khmer Rouge kivégző helyszíneinek. A hasadék egy 11 kilométer magasan lévő hegy felénél helyezkedik el. Nem messze ettől kínozták és ölték meg az embereket, majd -jobb esetben- haláluk után lökték be ide, ebbe a szakadékba:
Ez akkoriban egy lyuk volt, mindössze egyetlen kijárattal, amin viszont csak bementek, ki már soha többet. Most pedig egy lépcső vezet egy ott kialakított emlékhelyhez. Az emberi maradványok nagy része össze van gyűjtve egy pár “vitrinbe”. A hely nagyon megrázó, érdekes, de az ember minden pillanatban érzi, hogy inkább menne el onnan. A belépő ide két dollár fejenként, amibe beletartozik több látványosság is.
A hely legmagasabb pontján remek kilátás nyílik a környékre. A fenti részt három önkéntes gyerek mutatta meg nekünk, természetesen nem ingyen. Tökéletesen beszélik az angolt, bármilyen kérdésre válaszoltak, meséltek, tanítottak Kambodzsa nyelvén. A pár percnyi körbevezetés után megálltak, majd kórusban zengték: “give me money, so I can go to school” (adj pénzt, hogy iskolába tudjak menni). Kaptak, de azt a pénzt adták is oda valami felnőttnek, aki lehet az anyjuk, de lehet, hogy nem.
Az út folyamán rengeteg kéregető gyerekkel találkoztunk, akik a szüleik árnyékában ismételgették, hogy “one dollar, two dollar”.
A nap végén, sötétedés előtt még egy dolog maradt, amit semmiképp sem terveztünk kihagyni. A hegy aljánál van egy nagy barlang, abból fél hat környékén több mint egymillió denevér indul az éjszakába vadászni. Képesek akár ötven kilométer távolságra is elrepülni, testsúlyuk 50-100%-ának (15g) megfelelő rovart fogyasztanak el egy éjszaka alatt, ami hatalmas segítséget jelent Kambodzsának. Az ország büszke a denevér állományára, és a lehető legnagyobb odafigyeléssel próbálja védeni azt. Ez az állomány évi 2000 tonna rizst ment meg, ami 21000 ember éves betevőjét jelenti.
Másnapra semmi konkrét tervet nem tűztünk ki magunk elé, robogtunk egész nap céltalanul, ami által betekintést kaptunk a helyi emberek életébe, természetesen utunkba esett pár látványosság is.
Másnap reggel megreggeliztünk a szokásos helyünkön. Ebbe a kicsi kávézó-étterembe tértünk be minden reggel, ahol 1 dollárért cserébe majdnem bármilyen helyi ételt kérhettél. Nem volt tisztaság, a kiszolgálás is messze elmarad a várttól, viszont az étel minősége az kitűnő volt. Bármikor visszajönnék ide.
Reggeli után vettük a hátizsákunkat, kijelentkeztünk a szállásról, majd mentünk is a buszunkra. Következő állomásunk Siem Reap. Három óra volt az út, ami után a szállodánk ingyen tuk-tukkos sofőrt biztosított számunkra a buszmegállóból a hotelig. Ilyen papírral vártak minket:
A hotelünk kifogástalan eddig, 5 dollár fejenként éjszakánként, reggelivel, ingyen halmasszázzsal, medencével. Itt Ázsiában a hotelek ára ez az összeg körül mozog, viszont a minőségük nagyon változó.
Elfoglaltuk a szobánkat, majd kimentünk kicsit a városba. Nekem volt egy kis előítéletem a várossal szemben, hisz az Angkor Wat miatt rengeteg a turista, biztos drága minden. Igen, sok a turista, ezzel nincs mit tenni, viszont az árak nem drágábbak, sőt.
A cikk végére hagytam egy igen kényes témát, a szegénységet és a koldulást. Először is egy történet tegnapelőttről: Siem Reap legnevesebb utcáján sétáltunk, mikor egyszer csak odajött egy anya, ölében egy gyermekkel, hogy segítsünk neki. Ismételgette, hogy neki nem pénz kell, hanem tej a gyermekének, majd mutogatott arra a cumisüvegre, amiben alig volt valami. Mondtuk, hogy rendben, hogyan segíthetünk, végül is egy kicsi tejbe nem halunk bele mi sem, s ha neki is segítünk, akkor mindenkinek jó. Elkísért egy üzletbe, ahol rámutatott egy hatalmas doboz tejporra. Ez eddig oké, viszont a tejpor az 25 dollár volt. Mondtuk is, hogy elnézést, de nem. Hátat fordítottunk, majd kisétáltunk. Kételkedtünk, éreztük, hogy valami csel van az egészben, ha valaki szegény, nem kér egyből egy 25 dolláros hatalmas doboz tejport.
Kicsit sétálgattunk, visszatértünk abba az utcába, ahol ismételten láttunk ilyen nőt. Nem ugyanaz volt, viszont félig telt tejes üveggel a kezében, “nem kérve pénzt, csupán ételt a gyermekének” már kísérte volna az üzlethez a turistákat, amikor is közbeszóltam, hogy hagyják azt a nőt, átverés az egész. A nő persze felháborodott rám, mutogatta ott a cumisüvegjét, mondtam is, hogy hagyjon nekem békém.
Ezután néztünk utána, hogy igen, ez egy átverés. Naponta több tucat jólelkű, segítőkész turista dől be ennek a cselnek, és veszi meg azt a drága tejport, amit a turista távozása után a nő visszavisz az üzletbe, megkapja az árának a felét, a másik felét pedig az üzlet elrakja saját magának, és ez így megy egész este, minden este. Sokszor az a nő a gyermeket kölcsönbe kéri valakitől, hogy így degeszre keresse magát egy este alatt.
Ennyire ízléstelen és gusztustalan koldulást-átverést én még nem láttam, az embernek hányingere van az egésztől. Itt nem csak az a nő a hibás, hanem mindenki a városból, aki szemet huny efelett nem informálva a turistákat, hogy “né, mi van itt, be ne dőlj neki”.
Kambodzsa ilyen tekintetben undorító. Indonézia is szegény ország, viszont ott nem volt koldulás, főleg nem egy ilyen gusztustalan fajta. Malajziában is van szegénység, Vietnamról nem is beszélve. Egyikben sem volt ilyenben részünk. Itt a kultúrába már-már beletartozna az, hogy kéregessünk, és átverjünk embereket?! Az egészet az a gyerek, aki rá van kényszerítve a kéregetésre, illetve a valóban szegény réteg sínyli meg. Kár. Kár érted Kambodzsa.
Most megyek, legközelebb a világ egyik csodájával jelentkezem. Viszlát!
Most megyek 