Hűen szeretett Vietnamunkat Kambodzsa kedvéért hagytuk el nem sokkal ezelőtt. A búcsú bár nem volt könnyű, simán ment. Felültünk egy buszra, ami egészen Phnom Penh-ig meg sem állt. Itt töltöttünk el pár napot.
Kambodzsába való látogatás esetén magyar állampolgároknak természetesen kell vízum, de ennél egyszerűbb nem is lehetne megkapni. A busztársaság személyzete 30 (vízumdíj) + 5 (szolgáltatás) dollár fejében mindent elintézett nekünk, nem kellett papírt kitöltenünk, sorban állnunk, pofon egyszerű volt.
Nem sokkal a határ után megállt a busz egy fél órás szünetre, mi nem voltunk éhesek, inkább kicsit nézelődtünk. Kambodzsai kalandunk egy ilyen képpel kezdődött, amely bebizonyította, az emberek itt sem kevésbé kreatívak, mint Vietnamban.
Nem sokkal ezután folytattuk utunkat. Itt már hozzászoktunk, hogy a buszok minden egyes alkalommal száguldanak, nem számít mi van előttük, dudálnak minden száz méteren. Meg lehet szokni, de na. Este sötétségben érkeztünk, hét óra környékén. A szállásunk a buszállomástól elég messze volt, gyalog esélytelen lett volna megtenni, főleg akkora hátizsákokkal. Amint leszálltunk, a helyi tuk-tukkusok sorban üdvözöltek Kambodzsában (Welcome to Cambodia). Ki is választottunk egyet, amely a legkitartóbb volt, 5 dollárról sikerült lealkudni 3 dollárra az utat. Kicsivel kevesebb, mint fél óra múlva ott is voltunk.
Szállásunk rendben volt, meleg vízzel és ablakkal, amely kettő majdnem luxus számba megy errefelé. A tuk-tukkos embert felvettük Facebookon, akinek a következő négy nap során többször is igénybe vettük a szolgáltatásait. Másnap sikerült kicsit nézelődni a környéken, a központban volt a szállásunk, ezért se turistamentes övezetet, se olcsó kaját nem kaptunk a közelben. De helyébe kaptunk remek látványosságokat, folyót és mocskosságot.
Phnom Penh az eddigi legmocskosabb város utazásunk során. Temérdek szemét mindenfele, nagyon mocskos folyó, szemetelő emberek, gyerekek (!). A folyópart menti séta inkább volt megbotránkozás, mint nyugodt kikapcsolódás. Rengeteg a koldus, szinte lehetetlen úgy kimenni, hogy ne rohanna rád egy gyermekcsapat, vagy, hogy ne közeledjen feléd egy kis betanított gyermek felfele tartott tenyérrel. Az estét egy rizspapír-szendviccsel zártuk.
Másnapra meg volt beszélve a sofőrrel egy napi túra. Reggel 9-kor, amikor befejeztük a reggelinket, érkezett is Preap, majd kezdődhetett a nap. Első állomásunk egy lőtér volt. A sofőrünk ajánlotta, de nem igazán felelt meg se az ára, se a minősége. Az áráról még egy annyit, hogy azon a helyen az orrunk alá dugtak egy hatalmas összeget tartalmazó lapot. Amint mondtuk, hogy “kösz, de nem”, elénk nyújtottak egy sokkal kedvezőbbet (fele ár), de még az is sok volt. Ezt kihagytuk, a következő állomás a Vörös Khmer Gyilkos Mezői egyike volt (Khmer Rouge Killing Fields).
A belépő 6 dollár volt (igen, itt dollár van, elfogadják az amerikai dollárt mindenhol), amiért cserébe jegyet kaptunk, valamint egy audiokészüléket, amin állomásonként hallgathattunk történeteket angolul. Borzasztó volt ez a hely. A története röviden: a Vörös Khmer mozgalom alatt több mint 3 millió ember vesztette életét Kambodzsában, a 1970-es években. Pol Pot vezetésével alakult meg a Demokratikus Kambodzsa. A Vörös Khmer 1975-től 1979-ig volt hatalmon, az ideológiája pedig egyszerű, de brutális volt: agrárkommunizmust létrehozni úgy, hogy városokat kilakoltatták, és akik értelmiségiek voltak, előzőleg felsőbb pozícióban dolgoztak, szemüvegük volt (!), puha volt a kezük, azokat mind kivégezték, annak érdekében, hogy egy egységes országot alkossanak. Egy olyan országot ahol nincs pénz, nincs vagyon, nincs magántulajdon, illetve minden ember földműveléssel foglalkozik. Az iskolákat, templomokat, kormányzati épületeket és üzleteket bezáratták vagy állatfarmokká, börtönökké alakították át.
Ezen a Choeung Ek – gyilkos mezőn több tízezer embert gyilkoltak meg embertelen módon. Az embereket, akik abban a hitben voltak, hogy elköltöztetik más helyre, ide hozták, majd nem sokkal utána kivégezték. Legtöbb esetben viszont nem fegyverrel, hisz a golyó drága, hanem különböző szerszámokkal oltották ki az életüket. A gyerekeket pedig egy fához csapták, majd a holttestüket az anyjuk mellé dobták a sírba.
A hely mindenképp felkavaró. Nem csak a csontok, koponyák, hanem a történet is, valamint az, hogy nem is olyan régen történt.
A következő állomás sem volt kellemesebb hely, ez a Toul Sleng börtön. Belépő 8 dollár volt “audio idegenvezetővel”. Itt 1976 és 1979 között több mint tízezer embert kínoztak-, sokszor halálra. Kommunisták, persze mindenkiben az árulót látták, és mivel az ország hanyatlott, mindenkit maguk körül ellenségnek feltételeztek, akik keresztbe akarnak tenni nekik. Ezért van az, hogy sok Pol Pot-hoz közel álló, őt támogató személy is halálát lelte a Toul Sleng börtönben.
A Toul Slenget hivatalos nevén S-21-et, amely eredetileg egy líceum volt, amit átalakítottak börtönné, a népnyelv csak így jellemezte: “a hely, ahova az emberek bemennek, de már soha nem jönnek ki”.
Az őrök és a kihallgatók általában 15 és 19 év közötti fiatal kommunisták voltak, általában paraszti háttérrel. Minden fogolyról képet készítettek, számozták őket.
Az osztálytermeket felosztották cellákra, amikben a foglyoknak nem szabadott megszólalniuk sem, valamint csak engedéllyel fordulhattak egyik oldalukról a másikra. Legtöbb ember ártatlansága ellenére is beismerő vallomást tett. Ők a Choeung Ek Gyilkos mezőn végezték. A több tízezer emberből, mindössze hét jutott ki élve. Pol Pot pártjából csupán kettő ellen emeltek vádat, a többi, a sok katona – gyilkos még mindig itt, köztünk él, büntetlenül.
Ez a két hely után visszamehettünk a városközpontba, ahol még időt szántunk az 1373-ban épített Wat Phnom nevű Buddhista templomra, amely 27 méter magasan, egy mesterséges dombon fekszik.
Az este folyamán tiszta véletlenül keveredtünk be egy esti piacra, ahol sikerült olcsón, mindössze 1.5 dollárért kapnom egy jó kis rizses csirke curryt, valamint egy szőnyeget, ahol a helyi emberekhez hasonlóan leülhettem.
Az utolsó két nap lazán telt, többek között sort kerítettünk Norodom Sihanouk szobrára, a függetlenségi emlékműre, valamint még egy órás tuk-tukkos túrára, amikor is egy órát csak köröztünk a városban vele. A tuk-tuk egy motorhoz szerelt hintó jármű, ami nagy számban van jelen itt, Kambodzsa fővárosában. Rengeteg a munkanélküli tuk-tuk sofőr, aki egész nap az út szélén próbál leszólítani embereket. Kényelmes járgány, viszonylag olcsónak is mondanám, forgalom amúgy is lassú, így nem mondható lassabbnak, mint egy rendes kocsi taxi. A napi túránk 17 dollárba, valamint az egy órás tuk-tukkozás 5 dollárba került.
A sofőrünk rendes volt, annak ellenére, hogy borravalót kért, valamint dupla áron hozott volna el utolsó nap a buszállomásra. Jó ember, jó ember, de ha megint kellene, nem őt választanánk.
Utolsó nap a buszhoz egy szálloda által kirendelt tuk-tuk sofőrrel mentünk (nincs itt tömegközlekedés-nincs más lehetőség). Reggel nem sokkal 9 óra után érkeztünk meg a buszirodához, ahonnan 10:30-kor indultunk tovább Battambangba.
Most megyek, viszlát legközelebb!
Most megyek 