Vietnam elsőszámú tengerparti üdülővárosában jártunk, amely teljes mértékben megérdemli ezt a címet. Nyugatias, nem túl vietnamos, de minden elismerést megérdemel.
Hoi Anban vettük a cókmókunkat és mentünk át Nha Trangba. Az előre 13 órásnak jelölt út, alig lett 10 óra, ami hotelfoglalás szempontjából nem volt előnyös. Nem elég az, hogy 3 órával kevesebbet tudtunk aludni, éjjel fél 5 környékén leraktak a buszról, egy idegen városban, ahol bár volt hotelfoglalásunk, de csak következő éjjelre, és az eredeti bejelentkezési idő az délután 2 óra.
Álmosan, csipásan azt sem tudtuk hirtelen mihez kezdjünk, sötét volt még természetesen. Végül úgy döntöttünk, ha hajnalban is, de elmegyünk a hotelünkhöz, megpróbálunk becsekkolni, hátha. A hotel rendelkezett 24 órás recepcióval – elméletileg. Gyakorlatilag pedig két ember korom sötétben aludt a kanapén. Nem számít, a lényeg, hogy felköltöttük őket, és már nyomták is a kezünkbe a kulcsot, csak éppen hagyjuk őket aludni. Elfoglaltuk a szobánkat. Nincs ablak, oké, legalább van ahova lerakjuk a fejünket.
Másnap kileselkedtünk a városba.
A hotelünk alig 5 perc sétára volt a tengertől, ilyen szempontból remek. Vietnam legnevesebb tengerpartja itt, Nha Trangban található, ide jönnek a helyiek is nyaralni, nagy népszerűségnek örvend. A népszerűség többnyire kéz a kézben jár a pénzzel, itt sincs ez másként. Rengeteg építkezés van folyamatban. A város tele van nagyon vagány hotelekkel, neves üzletekkel, éttermekkel, amelyek előtt ilyen kocsik sorakoznak:
Hosszú idő után itt volt lehetőségünk újra élvezni a tengert, ki is használtuk, a napjaink nagy részét a parton töltöttük. Nem is emlékszem, valaha is töltöttünk-e több időt a tengerparton, mint most. A város nem tartogat sok újat, turistaváros, nem tartozik a kedvenceim közé.
Egyik este kimentünk a helyi éjszakai piacra, mindössze egyetlen utca, nem nagy választékkal, talán a leggyatrább night market, ahol eddig jártunk.
A városról még csupán egy annyit, hogy itt található Vietnam egyik legveszélyesebb átjárósorozata, az irányonként két sávos főúton bár található átjáró, nincs jelzőlámpa. Az autók, ha át akarsz menni, dudálnak, de nem lassítanak.
A város tele van orosz turistákkal, sok üzletben, étteremben még a személyzet is orosz. Nem egyszer szólítottak meg minket is oroszul, mondtak ott nekünk, fogalmunk nincs miket.
A tengerpart világszínvonalú. Puha homok, a tenger meleg, pár mocsok hullámtól eltekintve tisztának nevezhető. A napozóágyak olcsók, mindössze 1,5 euró körül van napjára. Ami megkülönbözteti a többi tengerparttól, az az árusok sokasága és kedvessége. Árulnak itt mindenféle tengeri herkentyűt, majd amikor megrendeled, ott előtted grillezik meg. Az ára nem valami kedvező, mi nem is vagyunk nagy sea foodosok, ezért nem próbáltuk ki, viszont a kukoricát többször is. Főtt kukorica ára 20.000 dong volt, ami 0.75 euró. 
Még az első napokban sikerült elcsípnünk homokfoci meccseket is, sajnos nem sokat, de így is láttunk elég ollózós gólt. Strandfocit élőben nem igazán láttam eddig, jó élmény volt.
Összesen négy éjszakát töltöttünk itt el. A hotelünk nem volt a legjobb, nem elég, hogy az első szobánkban nem volt ablak, még áram sem volt az egész épületben egy teljes napig. Első éjszaka után kértünk egy ablakos szobát, ami már tengerre nézett. A hangyáktól, a csöpögő légkonditól, és a kőkemény ágytól eltekintve nem volt rossz.
A négy nap fénypontja mindenképp az utolsó előtti volt. Befizettünk egy hajótúrára, mindössze 200.000 dong fejenként (7.5 euró- 34 lej) egy egész napos program. Reggel egy mikrobusszal felvettek a hotelünktől, majd egyenesen vittek a kikötőhöz. Ezzel a hajóval vittek körbe három sziget között, mindenhol különböző programok vártak ránk.
Első megállónál volt lehetőségünk ingyen búvárpipázni (remélem ez magyar megfelelője a “snorkelingnek”), illetve kisebb összegért búvárkodni is. Tenerifén már kipróbáltuk a búvárkodást, de nekem nincsenek jó emlékeim róla. Emlékszem, a víz is nagyon hideg volt, az eső is esett, mi voltunk az utolsók a csoportból akik lemerültek. Nem magyarázta el érthetően a búvár, hogy mit is kell, hogy kell. Lemerült velem, majd egy(!) percre rá nem tudtam levegőt venni, mutattam a búvárnak, hogy valami nem jó, nem jön a levegő, értetlenkedett egy kört lent 15 méter mélyen, rápillantott valami műszerre, majd mutatta, hogy fel fel. Miután felértünk, végre kaptam levegőt, és akkor mondta a férfi, hogy kifogyott az oxigénpalackom, MERT túl sok levegőt elpazaroltam. És akkor ott azért fizettem 50 eurót, hogy majdnem üres oxigénpalackkal lemerüljek, majd egy perc múlva kapkodjak a levegőért, és még engem hozott ki hibásnak. Mondhatni egy életre elvette a kedvem a búvárkodástól, de nem így van.
Ezen a túrán volt lehetőségem mindössze 15 euróért újra búvárkodni. Egészen eddig tartózkodtam tőle a rossz élményemnek köszönhetően, és tudtam, hogyha most nem próbálom meg megint, még sokáig rossz szájízzel fogok gondolni a búvárkodásra. Most viszont nagyon nagy élmény volt, és el van felejtve a tenerifei, alig várom a következő alkalmat.
A búvárkodásom után Kingával snorkelingeztünk egy fél órát, majd indult is tovább a hajó.
Következő állomásunk egy haltenyészet volt, ahol még cápát is tartottak, amit még akár meg is ehettünk volna. Ez az állomás után következhetett az ebéd, ami benne volt a túra árában. A választék hatalmas volt, az egész asztal tele volt különböző kajákkal, jól laktunk, majd egy karaoke buli után a vízben lebegő bárnál élveztük az ingyen koktélt, amely a hajóról szóló hangos zenével remek hangulatot teremtett.
Következő állomás egy tengerpart volt, ami felejthető.
A nha trangi kalandunk ezennel a végéhez érkezett, a következő nap már kijelentkeztünk a hotelből, a csomagjainkat a busztársaság irodájában hagytuk, majd a tengerparton töltöttük el a napot. Este felültünk a buszra, amely egészen Ho Chi Minhig, Saigonig hozott.
Most megyek, találkozunk Saigonban!
Viszlát legközelebb!
Most megyek 