Hú, de nagyon rég készülök erre a címre. Több mint két hónapja indultunk útnak, azóta tervezem. Nagyon hamar eljött, túl hamar is.
Hongkongtól vettünk nemrég búcsút, bár nem igazán könnyeztük meg. Jó volt, jó volt, de még annyi hely van, amit mindenképp látnunk kell. Így hát irány tovább: szia, Vietnam. Hello, olcsóság, szevasztok, robogók. Jetstar Pacific légitársasággal jöttünk, egy Airbus A320-assal, pontosan négy órát repültünk, nagyon jó utunk volt.
Vietnam volt az egyik, amelyikre mindig is a többinél nagyobb lelkesedéssel tekintettem előre, mert egy teljesen egyedi, és különleges élményt tartogat számunkra. Ide nem csak pár napra jöttünk, kicsit többre, sokat utazunk, jövünk-megyünk, mozgalmas három hét elé nézünk. Hanoiba érkeztünk múlt héten. Tokyo és Hongkong után valóban nagy olcsóság fogadott, de ez mit sem érne az emberek kedvessége, segítőkészsége és nyitottsága nélkül. Ezeket nem igazán éreztük az előző két helyen, viszont itt, Malajzia után újra megtaláltuk.
Hanoiban négy laza napot töltöttünk el. A város sok látványossággal nem kecsegtet, így nem igazán siettünk sehova, sikerült felvenni a város ritmusát, hangulatát. Érdekes ételekből, sörökből sincs hiány. Itt található a világ legolcsóbb söre, a Bia hoi. Egy euróért cserébe öt pohárral adnak, kevesebb, mint egy romániai lej darabja. A kisebb kocsmák (nemcsak) előtt le vannak rakva kicsi miniatűr műanyag ülőkék, asztalok és ott lehet inni, enni. Szinte Hanoi (talán Vietnam) jelképei is lehetnének ezek a pöttöm székek.
A Bia hoiról, mint a világ legolcsóbb söréről azt kell tudni, hogy “homemade”, házi készítésű – tulajdonképpen márkátlan, pasztörizálatlan, csapoltan lehet kapni, az alkoholtartalma alacsony – 2-3%, valamint aznap készül, amikor megiszod – jobb esetben. A szavatossága nem tart tovább egy napnál, az árusoknak igazi kihívás lehet kikalkulálni a rendelést, hogy mennyi is lesz elegendő arra a napra. Nem igazán ellenőrzik ezt a sört, valószínűleg nem a leghigiénikusabb, mint a pohár sem volt az, amiben felszolgálták nekünk. Ezért az árért az ízére nem lehet panasz.
De még nevesebb helyeken, a márkás üveges sör sem több egy eurónál.
A szállásunk az óvárosban volt, ami Hanoi központját alkotja, onnan minden sétatávolságra található, bár a legnagyobb látványosság még mindig az utcák. A szűk utak, tele motorral, a vietnami kalapban tevékenykedő árusokkal, azzal az összevisszasággal, nagyon szerethető. Az árusokkal természetesen vigyázni kell, főleg ha külföldi vagy. Bár már nem okoz meglepetést, nem is háborít fel annyira, hogy itt próbálnak minél több pénzt kisajtolni belőled. De nem elítélendő, itt ez a szokás. De történt már olyan is, hogy lealkudtam valami édes golyókat, több mint felére, és még utána ajándékba kaptam majdnem egy ugyanannyit. Megmosolyogtató az tény.
Első este a hozzánk közel eső Hoàn Kiếm tavat sétáltuk körbe, ismerkedtünk kicsit a környékkel. Itt tartózkodásunk alatt sokszor történt meg, hogy diákok jöttek oda hozzánk, hogy angolt tanulnak, és szeretnének gyakorolni. Interjúkat is készítettek velünk iskolai házi feladatokhoz, valamint csak egyszerűen beszélgetni akartak. Első este kicsit furcsálltuk ezt, most már teljesen normálisnak tűnik. Sőt, engem még próbáltak tanítani pár szót vietnami nyelven, nem sok sikerrel.
Az időzítésünk ismételten remek volt, a fesztiváloknak, karneváloknak köszönhetően az utcai élet pompázott, hétvégén valami fantasztikus hangulata volt az egész városnak. Utcai zenék, a megszokottnál több árus, több étel stand. És persze több kicsi műanyag asztal mellett ülő kis ember.
A napok során rengetegszer megfordultunk a szállásunk közelében lévő döneresnél, aki nagy adaggal, remek ízekkel szolgált ki minket nap mint nap. Csupán 1,2 euróért, öt lejért egy jóllakásnyi kaját kaptunk fejenként. Jó, én egészen nem laktam jól vele, de Kinga maradékával mindig megvoltam elégedve. Financiális szempontból mindenképp megéri Kingával enni menni.
A francia gyarmatosítóknak köszönhető a bagett, amit majdnem minden sarkon lehet kapni, különböző töltelékekkel pompás és fenséges szendvicseket varázsolnak mindössze 0.7 euró körül, 3-4 lejért.
Nem hagyhattuk ki a Hoa Lon börtönt, mint látnivalót. Ez a börtön mára már csak múzeumként funkcionál, amely azt is bemutatja, hogy milyen jó dolguk volt ott az amerikai, foglyul ejtett pilótáknak, akik csak így nevezték: Hanoi Hilton hotel. A franciák által 19. század végén épített börtönben az amerikai pilóták mellett a Vietnam függetlenségért harcoló politikai foglyokat is tartottak, akik viszont az amerikaiakkal ellentétben embertelen ellátásban részesültek.
Vietnamban a tollaslabda nagy népszerűségnek örvend, esténként sokszor ismeretlenekből összevergődött csapat játssza ezt a játékot, körbe állnak majd rugódják ezt a tollaslabdaszerű valamit. Ez a tollas, nem az otthoni tollas. Amikor először láttam, nagyon nehéznek tűnt ez a játék, hamar mi is beszereztünk egyet, majd egy teljesen idegen oda jött hozzám, hogy begyakoroljuk. Nehéz, kétség nem férhet hozzá, de nem annyira, mint ahogy kinéz.
Hanoi forgalma katasztrófa, egyszerre vicces és vérfagyasztó. Átjárók vannak, ahogy jelzőlámpák is, de ahogy megszokhattuk itt Délkelet-Ázsiában, ezekre mindenki fittyet hány. Az úton való átkeléssel minden egyes alkalomkor az életünket kockáztatjuk, de bele lehet jönni ebbe is. Ha az ember azt várja, hogy legyen egy kicsi szabad terület átmenni, na, azt várhatja. El kell indulni, aztán lesz, ami lesz alapon dudálva is, de kikerülgetnek az autósok, robogósok. Nem, nem állnak meg, de nem kell félni, kikerülnek. Határozottan, céltudatosan kell haladni az út másik oldala felé, egy-egy átkelés igazi kalandnak számít, ami “huh”-al, leizzadt tenyérrel végződik. 7 millió emberhez 4 millió motorkerékpár társul.
Hanoi óvárosának utcáit még a 13. században osztották fel, illetve nevezték el szakmák, termékek szerint. Bár mi a nevükből nem igazán tudunk következtetni, hogy ez milyen utca, de elég csak átsétálni rajta, könnyen rájöhet az ember, hogy ez a cipő utca, réz utca, zászló utca, édesség- vagy épp ragasztószalag utca. Vicces látni, hogy 100-200 méteres utcán szinte csak ragasztószalagot árulnak.
Az időjárás remek, annak ellenére, hogy esős időszak van, sokszor a felhőtlen kék ég és hatalmas hőség okoz némi kellemetlenséget, de ennyi baj legyen.
Hanoit agyonsétáltuk, kipróbáltunk minden itt kapható sört, adtunk elég interjút, indulhatunk is tovább.
Vettünk egy “open bus bérletet”, amivel teljesen be fogjuk járni Vietnamot. A közel 1800 kilométer hosszú busz utat természetesen nem egyhuzamban fogjuk letudni, hanem szakaszonként, megállunk minden érdekesebb városban, eltöltünk ott pár napot, majd indulunk tovább. Összesen öt várost fogunk komolyabban szemügyre venni, az első volt Hanoi, következik Hue, majd Hoi An, Nha Trang és végül Saigon (Ho Chi Minh).
A buszok nem is akármilyen buszok, lehet rajtuk aludni, méghozzá fekve. Egy hálóbusszal indulunk tovább Hueba, majd Hoi Anba. Onnan már a következő bejegyzéssel jelentkezünk.
Most megyek, viszlát legközelebb!
Most megyek 