Az imént vettünk fájó búcsút Tokiótól, következhetett Hongkong. Felemás érzelmekkel vagyunk iránta, vannak valóban elképesztő dolgok itt, viszont vannak igazán visszataszítóak is. Mindenesetre ilyen volt nekünk Bruce Lee és Jackie Chan hazája.
Tokiót vasárnap reggel hagytuk magunk mögött. Az utolsó éjszakát a reptéren töltöttük, a kényelemmel abszolút nem volt gond, tudtuk tölteni a kacatjainkat, rendőrök járőröztek körülöttünk ránk vigyázva, volt wifi, egy szavunk sem lehet. Turbulencia-mentes, nyugodt repülésünk volt, a kilátás pedig kifejezetten tetszett. Nem sokkal felszállás után mentünk el a Fuji-hegy mellett, amely Japán egyik jelképe, büszkesége a maga 3776 méterével. Négy óra repülés után meg is érkeztünk Hongkongba.
Elég sok reptéren volt szerencsénk megfordulni eddig, viszont személy szerint ez az egyik kedvencem. Ereszkedni az óceán, a sok kicsi sziget, valamint az azokon elterülő hatalmas hegyek között. Áh. Nem mellesleg ez a világ nyolcadik legforgalmasabb reptere, több mint 100 légitársasággal, közel 70 millió utassal évente. És egy ilyen kilátóval is kecsegtet az ilyeneknek, mint én.
Landolás után átjöttünk a határon, nem volt szükségünk vízumra, magyar útlevéllel ugyanis három hónapig maradhatunk itt. Nem fogunk annyit maradni, az egészen biztos. Az előre lefoglalt hotelünk okozta a legnagyobb csalódást az egész hongkongi kalandunk során. Nem is volt olcsó, nagyon nagyon kicsi volt, valamint a földszint tele volt különböző, más nemzetiségű emberekkel, akiknek a viselkedése, hát finoman fogalmazva is kiábrándító volt. Utána olvasva kicsit rájöttünk, hogy a pici apartmanok, a pici szobákkal teljesen normális, elfogadottak itt. Oké, ez rendben van, de az a mocsok, ami a bejáratnál fogadott minket, nem igazán. Most hamar le is írom a negatív dolgokat Hongkonggal kapcsolatban. Szinte bárhol is sétálsz, csöpög rád a víz felülről. Hol a ruhaszárítóról, hol a légkondiból kicsöpögő lötty okoz díszkomfortos érzést. Elég mocskos város, az árak sokszor drágábbak, mint Tokióban, valamint az emberek sem a legkedvesebbek. Ennyi.
És most jöjjön a jó fele. A tömegközlekedés az valóban példás. Az emeletes buszokkal, gyakran közlekedő vonatokkal, a hihetetlenül olcsó villamossal, valamint hajóval (kb. 0.3 euró), olcsó taxikkal, remek összeköttetésekkel teljes mértékben a világ élvonalába tartozik.
Első nap mindössze az esti fényjátékot néztük meg a parton, ami tőlünk mindössze öt perc sétára volt. A kilátás fantasztikus, nagy tömeg, jó hangulat, a fényjáték viszont lehetne jobb, nagyobb a füstje, mint a lángja. A sok hatalmas épületből néhány a zene ritmusára fényt bocsát ki, látványos az tény, de mint már mondtam, lehetne jobb.
A mi körzetünkben a kaja árak hihetetlenül magasak voltak. Az tény, hogy szeretünk helyi ételeket kipróbálni, főleg telezabálni magunkat vele, de a szállásunk körül nem igazán volt erre lehetőség, ezért elég sokszor fordultunk meg a McDonaldsban. Szégyen, igaz, de valóban jól esett ott a szalmakrumpli, amit már nem ettünk hónapok óta. Köszönöm, de egy jó darabig McDonaldsot sem akarok látni. Természetesen, amikor volt lehetőségünk ettünk helyi kajákat, de Londonban én több kínai éttermet láttam, mint itt.
Második nap ellátogattunk a Wong Tai Sin templomba, ahol egy-egy csodatevő szent előtt sokan mutatták be az áldozataikat. Valamint nagy választék van a jövendőmondókból is. A templomtól nem messze helyezkedik el egy másik templom kertje, amelyik már önmagában is látványosságnak számít. Én, blokkosként igazi rajongója voltam itt a tömbházaknak, kifejezetten tetszett az, amikor egy nyugodt parkból, a sok fa mögül kiemelkedtek az épületek. Gigantikus tömbházak nélkül Hongkong nem lenne Hongkong.
Nagy hőség van. Rettenetesen nagy. Talán utazásunk során eddig nem találkoztunk ilyen nagy kánikulával. 35C párosulva a magas páratartalommal nem a legkellemesebb, viszont látva azt, hogy milyen idő van otthon, már mindjárt hálásak voltunk érte. A nap további részében felmentünk egy nagy irodaépület egyik felső szintjére, ahol ingyen remek kilátás nyílt a városra, főleg így délután. Erről a lehetőségről viszonylag kevesen tudnak, ezért nem kellett sok emberrel osztoznunk a látványon.
Harmadik napra szánt tervünk kútba esett, amikor reggel hatalmas szmogra ébredtünk. A szmog miatt még a mellettünk lévő szigetre is alig lehetett átlátni, így kicsit lazára vettük azt a napot. Szuper olcsón hajóval átmentünk Hong Kong Islandre, ahol felültünk a szintén szuper olcsó villamosra, amely itt nagy népszerűségnek örvend. A világon csak itt található belőlük kétszintes. Így a városnézés igazán egyszerű, felültünk egyik villamosra, amelyet tudtuk, hogy legmesszebb megy, majd néztük a várost. Nem a legkényelmesebb módja az utazásnak, főleg, hogy se légkondi, se ventillátor nincs rajta, viszont legelöl ülve a huzat tette a dolgát. A szmog csakugyan nem akart felszállni, elszállni.
Délután a választásunk a Tudományos Múzeumra esett, annak ellenére, hogy nem vagyunk nagy múzeumosok. Ez viszont kifejezetten jó döntés volt, remek három órát töltöttünk el itt. A belépő mindössze 4 euró volt nekem, Kingának pedig a már lejárt diákigazolványának köszönhetően csupán 1 euró körül. A Londoni Nemzeti Múzeumtól kölcsönzött egyiptomi kiállítás nagyon bejött nekünk, viszont múzeum állandó része is elég sok érdekes dolgot tartogatott.
Negyedik napra sikerült sort kerítenünk a Victoria Peakre. Hongkong legnagyobb bejárható hegye, amiről a kilátás minden eddigit felülmúlt. Magassága ellenére megközelítése nagyon egyszerű, fel lehet menni városi busszal, vagy aki kicsit gyorsabbra, látványosabbra akarja fogni, fel tud menni vonattal is. A busz ára 20 hongkong dollár (kb. 1 font, 1,2 euro) oda-vissza, ami teljesen elfogadható. Aki pedig inkább menne vonattal, annak 50 dollárjába kerül. Mi a busszal rendben voltunk, bár sokszor elég ijesztő volt 60-al bevenni azokat az éles kanyarokat, amelyeket kívülről több 10 méteres szakadék határolt. Leizzadt tenyérrel meg is érkeztünk a hegyre.
Úgy eltöltöttünk itt öt órát, hogy észre se vettük. Amint az előbb említettem, számomra ez volt a legszebb kilátó. Már csak ezért a látványért megérte úgy dönteni, hogy végül beiktatjuk Hongkongot is. Sokáig úgy volt, hogy kihagyjuk, de jó, hogy nem tettük.
Utolsó esténkre egy különleges és új dolgot szántunk. Nem volt eddig lehetőségünk, de mivel most megadatott, sort kerítettünk egy lóversenyre. Régebb fogadtam rájuk, néztem őket, de akkor többnyire visszajátszásokat. Élőben egy show az egész. A belépő csupán 10 HK dollárba került (kb. 1,2 euró – 5 lej). Összesen nyolc futam volt, ezekből mi megnéztünk hetet, és minden egyes versenyre fogadtunk. Az igazat megvallva fel voltam készülve, hogy most veszítünk egy csomót, de nem így történt. Jó, vesztettünk, de nagyon minimálisat. Fogadtunk összesen 15 euróra, amiből visszanyertünk 12-t. Nem sok, nem nagy tétek, viszont az élményt teljes mértékben megadta. Így összesen hat euró körül ketten izgalmasan, élményekkel teli négy órát töltöttünk el. Egy életre szóló élmény, minimális összegért.
Hongkong a szobánk picisége, mocskosság, a csöpögő akármik ellenére is egy jó élmény marad, azzal a kilátással, a lovakkal, és azzal az ámulatba ejtő reptérrel.
Most jelenleg a repülőn ülünk, 10000 méter magasan, Kinga az ablakból nézelődik kifele, én középen pedig térdeimet összeszorítva várom, hogy ébredjen már fel a folyosó mellett ülő hölgy, hogy kiengedjen.
De most megyek, viszlát legközelebb!
Most megyek 