Nemrég érkeztünk Indonézia fővárosába. Hőség van és káosz. Nem messze tőlünk sziklákkal ütöttek, majd még élve égettek el egy embert… Üdvözlet Jakartából!
Na, vissza egy kicsit Balira. Szerdán volt az utolsó teljes napunk a szigeten, amelyet templomlátogatással és strandolással töltöttünk. Sastrotól – aki ingyen szállást adott nekünk 3 napra – kaptunk egy robogót, amivel körbejárhattuk a helyet.
Reggel Sastroval és testvérével reggeliztünk ilyen édességeket.
Utána Uluwantu fele vettük az irányt, amely sok szép tengerpartot és egy nagyon híres templomot tudhat magáénak. Az Uluwantu templom (más néven Pura Luhur Uluwantu) egyik, a Bali hat spirituális pillére közül, csak úgy, mint a Tanah Lot templom, ezt a helyet is rengetegen látogatják, főleg naplementében. Az Indiai-óceán által határolt templomot a naplemente mellett még a tradicionális “Kecak” tánc miatt is választja rengeteg utazó, amelyet direkt a turistáknak szerveznek. Mi délelőtt mentünk, így sem naplementét, sem Kecak táncot nem láttunk, viszont így is egy élmény volt.
Aminek az eddigi bejegyzéseimben is hangot adtam, rengeteg a majom. Szinte lehetetlen olyan tengerpartra menni (Kután kívül), ahol ne találkozna az ember velük. A templom környéke kifejezetten egy ilyen hely, a sétánk során rengeteg majmot láttunk turistáktól ellopott szemüveggel a kezükben. Ilyen esetben két megoldás van. Az egyik az, ha adunk valamit neki, és ha rendes, visszaadja a szemüvegünket, de ennek kicsi az esélye hisz a majom, az majom. A másik megoldás egyszerűbb és hatásosabb: szólni az erre fenntartott személyzetnek. Ők is ilyen formában, de tipikusan erre az esetre készített étellel cserélnek a majommal. Ők adják az ételt, az pedig adja a szemüveget, vagy bármit, amit a turistáktól lopott. Majmokat sokan (Nusa Penidán főleg) háziállatként is tartanak pórázon, hogy miért, az egy jó kérdés.
A nap további részét a Padang Padang tengerparti strandon töltöttük.
Csütörtök reggel 8:30-kor volt a repülőnk Jakartára. Susi, Sastro testvére még megkérdezte mielőtt elindultunk, hogy biztosak vagyunk abban, hogy Jakartába akarunk menni? Mi mondtuk, hogy igen, miért ne. Jó utat kívánt, majd elbúcsúztunk.
Éjjel 5-kor érkezett kicsi késéssel a taxink, 30-40 perc múlva a reptéren is voltunk. Mivel belföldi járat, nem is nézték az útlevelünket, sőt még a feladott poggyász is ingyen volt. Az AirAsia egyik A320-a repülője vitt el a fővárosba elég rázós úton. Ázsiában a turbulencia még nagyobb számban és mértékben van jelen, mint Európában. Lesz még biztos pár rázós utunk, főleg a monszun időszakban. Másfél óra repülés után végre megérkeztünk.
Az Airbnb-n foglalt szállásunkat csak 3-kor foglalhattuk el, így kellett várjunk még 5 órát. A reptéren töltöttünk ebből 3-at, majd Damri busszal bementünk a Gambir állomásra, ahonnan Uber taxival tovább a szállásunkra.
Jakartában hihetetlenül nagy a forgalom. A világ második legnagyobb metropolisza, 10 millió emberrel. A Jáván helyezkedik el, amely a világ legnépesebb szigete, valamint legsűrűbben lakott területeinek egyike. Ez talán érzékelteti, hogy mekkora a káosz nap mint nap. Legalábbis nekünk utazóknak káosznak tűnik, a helyieknek viszont egy kifinomult és pontos rendszernek. A kocsikat sokszor önjelölt forgalmisták irányítják, akik pénzért cserébe megállítanak más kocsikat, és kiengednek téged, bárhol is legyél. Itt is természetesen van jelzőlámpa, de majdnem senki se veszi figyelembe, aki pedig mégis, annak hátulról tömegek dudálnak.
Elfoglaltuk a szállásunkat, pihentünk, majd este kimentünk szétnézni, hogy hol is vagyunk. Jelenleg Dél-Jakartában van a szobánk. Jakarta amúgy sem nagy turistalátványosság, kevés a külföldi, főleg itt ahol mi vagyunk, én a három nap alatt fehér embert még nem láttam. Az emberek nagyon megbámultak. Volt már részünk ilyesmiben, de ennyire még soha nem néztek meg. Aki szeret a figyelem központjában lenni, ajánlom jöjjön el ide, menjen ki az utcára és sétáljon. Szerintem hamar kedvét szegik neki. Az emberek kedvesek, nem erről van szó. Bármerre is tekintesz, biztos a szemébe nézel egy éppen téged bámuló embernek. Meg kell tanulni kezelni ezt a helyzetet, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, de még mindig furcsa, és diszkomfortos az egész.
Vásároltunk sült szendvicseket, pár dolgot az üzletből, majd elindultunk hazafele. Telefont nem vittem, fogalmam sem volt, hogy hol van a szállásunk. Azt tudtuk, hogy jobb felől valamelyik utca. Sikerült eltévednünk, angolul nem igazán értettek meg minket, majd fél óra kóválygás után hazataláltunk. Mindenképp megkönnyebbültünk. A házat, ahol vagyunk, egy portugál férfi béreli, aki kiadta nekünk az egyik szobát.
Marco, a szállásadónk, mondott pár újdonságot nekünk. Többek között, hogy ne igyunk olyan italt, amiben jég van. Ne együnk Bakso Ayamot, amely egy csirke húsgombóc leves, mert az a csirke, az sokszor lehet hogy, patkány. Mondanom sem kell, Balin rengeteg jéggel készült italt ittunk, nem volt problémánk utána. Bakso Ayamot is sokszor ettünk, szerettük is, tőle sem lett semmi bajunk. Bár Kinga kijelentette, hogy ő többet ilyen levest nem eszik, én nem zárkózok el tőle.
Természetesen tisztában vagyunk vele, ha egy muszlim országba járunk, kötelességünk tisztelni a vallásukat, szokásaikat, ha nem akarunk problémát. Tökéletesen érzékelteti ennek a súlyát a következő történet. Először is, ha muszlim országba járunk biztosan tapasztaljuk a hangszórókat a póznákon, valamint a belőlük kijövő imádságot. A napi öt ima pirkadatkor, délben, délután, naplementekor és az esti sötétség beálltakor van. A “müezzin” hívja imádságra az iszlám népet, hangszórókat használva szerte a városban. Na ezekből a hangszórókból akart ellopni egy 30 éves férfi három darabot, de nem sokra rá a felháborodott tömeg elkapta. A fejét sziklákkal ütötték, majd benzint öntve rá élve elégették… 20 kilométerre tőlünk történt. De nem kell aggódni, nem áll szándékunkban mecsetből hangszórókat lopni… 🙂
Tegnap este jöttünk hazafele a központból, amikor is akkora forgalom volt, hogy a fél órás út helyett, több mint két órát ültünk a taxiban. Legalább volt időnk nézelődni kicsit.
Azt, hogy Jakarta nem igazán egy turistacélpont, mi sem érzékelteti jobban, hogy a legnagyobb büszkesége a városban található 130 bevásárlóközpont. Természetesen van pár valóban érdekes dolog is, de messze elmarad a többi nagyvárostól. Öt napot töltünk itt el összesen, majd meglátjuk, milyen szájízzel fogunk távozni. Ami biztos, hiányzik Bali.
Most megyek, viszlát legközelebb!
Selamat tinggal.
Most megyek 