A péntekünk elég korán kezdődött. Reggel 6-kor keltünk már, hisz jött a busz utánunk, amely elvitt a Padang bai-hez.
Kora reggel ellenére a vendéglátóink készítettek reggelit, amely egy gyümölcstálból és teából/kávéból állt, és még ők kértek bocsánatot, hogy csak ennyit tudnak adni. Elbúcsúzkodtunk, majd kiálltunk a sarokra várni a buszt.
Nemsokára meg is érkezett, a sofőr egy Milan mezt viselt, én pedig mondtam, hogy Milan drukker vagyok. Erre ő kijelentette, hogy akkor mostantól fogva barátok vagyunk, egyet is értettem vele. Másfél óra után megérkeztünk a Padang bai-hez, ahol elég sokat kellett várnunk a kompra. Van több lehetőség Baliról átmenni Nusa Penidára, de ez a legolcsóbb megoldás. Közel hétszer olcsóbb, viszont lassabb, de nekünk van időnk, nem sietünk sehova. A kikötő WC-je hagy némi kívánnivalót maga után.
4 óra várakozás után felszálltunk a kompra, majd 2 óra múlva Nusa Penidán voltunk, ahol már nem volt internetem. A szállásunkat Airbnb-n foglaltuk, próbáltam megnyitni az alkalmazást, de nem tudtam. Minden elérhető információm a szállásról mindössze egy kép volt. Kérdezősködtünk, hogy valakinek van-e internete, nem igazán értettek meg minket, aki pedig megértett, annak se volt. Meg kell jegyezni, hogy nagyon segítőkészek, kedvesek voltak az emberek, mosolyogtak, próbáltak megérteni. Sétáltunk fel-le, majd kaptunk egy vendégházat, ahol volt wifi, így megkaptuk a szállásunk címét és nevét. Utána kezdődhetett a fuvar keresés, amely nem volt egy egyszerű dolog. Egy üzletben kérdezősködtünk, akik leszólítottak valakiket az útról, ők elmentek hoztak valakiket, akik el tudnának vinni, ők pedig addig alkudoztak velünk, hogy kaptunk egy másik sofőrt, aki végül elvitt. Az Airbnb térképe teljesen más helyet mutatott, mint amit a helyiek tudtak. A sofőr erősködött, hogy tudja hol van a szállásunk, de mi mondtuk, hogy nem jó fele megyünk. Végül csak megérkeztünk, és neki volt igaza. Itt a helyi ember a legjobb térkép, amiről megbizonyosodtunk később is. Megérkeztünk a szállásunkra. Mindenképp egy új élmény volt egy ilyen házban tölteni 3 napot.
Ilyen volt amikor a helybéli gyerekek felfedeztek minket.
Aznap délután sétálgattunk, találtunk egy kicsi éttermet a tengerpart mellett, olcsón nagyon finom Nasi Gorenget kaptunk, nagyszerű kilátással.
A séta folyamán mindenki megkérdezte hova megyünk, mit csinálunk. Sokan robogókkal megálltak mellettünk, és úgy kérdezősködtek.
Másnap reggel kicsi alkudozás után béreltünk robogót a szállásunkról 2 napra, vele jártuk körbe ezt a nem túl nagy szigetet. Tankoltunk, majd elindultunk a Kelingking sziklához. Az eső szokásához híven szemerkélt, nem volt igazán tiszta az idő. Ez a szikla egyik, ha nem a legnagyobb látványossága Nusa Penidának. Rengetegen látogatják meg az ott tartózkodásuk alatt.
Le lehet menni a tengerpartra, de nagyon veszélyes, csúszós és meredek úton. Kinga el is indult lefele, de mire megkérdeztem volna, hogy tényleg le akar-e menni, már alig láttam őt, így inkább mentem utána.
Félúton megbeszéltük, hogyha már idáig lejöttünk, akkor mindenképp menjünk le teljesen. A meredek utat, sokszor nem stabil, de elég jó korlát szegélyezte. Fél óra ereszkedés után megérkeztünk.
A tengerpart csodálatos volt, és alig pár emberrel találkoztunk. Amíg ott voltunk maximum 7-8 ember jött le, pedig fent tele volt. A hullámok hatalmasak voltak, nem igazán lehetett nyugodtan fürödni. Én mentem bele először, majd addig mind mondtam Kingának, hogy miután a hullámokon átjött, nem fogja több elvinni, hogy mire ezeket kimondtam, kicsapott egy hullám a partra homokkal megtöltve mindenemet. 2 órát töltöttünk lent, aztán elindultunk vissza. Visszafele sokkal félelmetesebb volt, és sokkal meredekebbnek tűnt. Minden bizonnyal a félelmünknek hála hamar kimásztunk, és nem is igazán fáradtunk el.
Fent megpihentünk, majd vettük ilyen Bakso Ayam-ot ebből a kicsi robogó büféből. Olcsó, finom és laktató volt, én kértem még egy adagot, de mivel már alig éreztem a számat, annyira szétcsípte az első, ezt inkább chilli szósz nélkül.
Összesen négy hely volt tervbe arra a napra. 1. Kelingking Beach; 2. Angel’s Billabong; 3. Broken Beach; 4. Crystal Bay. Elindultunk az Angel’s Billabong és a Broken Beach felé. Ez a kettő majdnem közvetlenül egymás mellett van. Az út nagy része jó volt, viszont az utolsó 5 km, az maga a rémálom – sziklás, tele lyukkal, út melletti szakadékokkal.
Az Angel’s Billabong ez a kicsi holtgát, amelyet az ide felcsapó hullámok töltenek meg vízzel, és ezáltal nyújt nagyszerű látványt. Reménykedtünk benne, hogy lehet itt fürödni, de a sok emberből senki se fürdött, illetve a tábla is mutatta, hogy tilos, így az elmaradt. Veszélyes is lett volna, hisz a felcsapó hullámok eléggé oda tudtak volna ütni a sziklához.
Ettől nem messze volt a Broken Beach, amely képen kicsi, viszont élőben hatalmas!
Már a nap kezdett lemenni, de még bele szerettük volna zsúfolni ebbe a napba a Crystal Bayt. Sikerült odaérnünk sötétedés előtt, maximum 10 percet maradtunk, majd mentünk vissza a szállásunkra. Ezek a házikók mindenképp egy új élményt nyújtottak. Éjjel a nagy szélben viszont elég instabilnak éreztük, illetve a tetőt karcoló ágak miatt sokszor megébredtünk.
Reggel megreggeliztünk, kaptunk kávét, teát és sült banánt. Terveztük, hogy ezt a napot a Crystal Bay-en töltjük, viszont egy helyi ajánlotta, hogy inkább menjünk el a Atuh Beachre. Hallgattunk rá és elindultunk. A térképen közelinek tűnik minden a szigeten, és nem is sok kilométer, de rengeteg kanyar és domb miatt valójában elég sok időt felvesz. Elég jól belejöttem a vezetésbe, bár ha vezetni még nem is, de dudálni pont úgy tudok, mint a helybéliek 😀
Google Maps által bemértük az Atuh Beachet és elindultunk. Nagyon jó utakon mentünk, de a térkép egy rossz útra vezetett. Nem rossz, katasztrofális útra! Mentünk 20-30 percet rajta lefele, aztán véget ért az út. Ott nem volt semmi, csak egy tengerpart, az is messze. Majd vissza “motocrossoztunk” (szó szerint, nem is tudom, hogy maradt egyben a robogó) azon a mocsok úton, majd kaptunk valakit, aki útbaigazított. Útközben még kérdezősködtünk, és a helybélieknek hála megérkeztünk Atuh Beachre, ahova szintén egy meredek lépcső vezetett, viszont itt már korlátok nélkül.
A hely mesebeli volt, körbe hegyek, sziklás, de kristálytiszta víz. Itt töltöttük ezt a napot. Az úton hazafele találkoztunk egy argentin párral, akik szállást kerestek. Mondtuk, hogy nekünk van egy, bár nem tökéletes, de annál érdekesebb szállásunk. Megmutattuk a képeket, tetszett nekik, majd elvezettük őket oda. Ők is kibéreltek egy ilyen kicsi házikót. Az este folyamán beszélgettünk kicsit, ők is adtak tanácsokat, mi is adtunk nekik, nagyon rendesek és nyitottak voltak. Elbúcsúzáskor mondták, hogy bár tudják, hogy Európában nem nagyon puszilkodnak, de csakugyan megpuszilnának. Mondtuk, rendben, ahogy gondolják.
Reggel korán keltünk, 9-kor volt a komppunk vissza Balira. Minden simán ment, visszaértünk, majd jöttünk Dél-Kutába, ahol couchsurfinggel kaptunk egy helybélit, aki vendégül lát minket a következő három nap folyamán. Megérkeztünk fél kettőkor, kellett várjunk egészen hat óráig, amíg haza ért a munkából. Addig “lecsöveltünk” egy elhagyatott épület alá, majd néztük, ahogy mellettünk fiatalok készítik az óriás-papírsárkányt, majd a gyerekek játszadoztak előttünk.
Öt óra környékén elkezdtek focizni, természetesen csatlakoztam hozzájuk. Nagyszerű élmény volt, és hihetetlen volt látni azt az örömöt a szemükben, amikor megkérdeztem, hogy csatlakozhatok-e.
Itt nagyon szeretik a gyerekek ha hozzájuk szólunk, integetünk nekik. Robogózás közben mikor láttunk az út szélén egy gyerekcsoportot, mindig integettek, kacagtak és sokszor pacsiztunk is velük. A focizás után közvetlenül megérkezett a szállásadónk, Sastro, aki majd elvezetett a házához. A lakását a nővérével ketten bérelik, mi pedig kaptunk egy szuper kis saját szobát. Nagyon jó fejek, a nővére is (vagy húga még nem tudom) nagyon kedves. Reggel korán kimentem a kicsi faluba vásárolni pár házi készítésű balinéz édességet, hisz csak reggel lehet olyat vásárolni. Sastro is hozott pár Nasi Campurt, és együtt reggeliztünk, majd elkísért a legközelebbi tengerpartra, ahol most is írom ezt a blogot.
Nemsokára búcsúzunk Balitól. Nehéz lesz itt hagyni ezt a fantasztikus helyet és a kedves embereket. De még van két egész napunk.
Most megyek, viszlát legközelebb!
Selamat tinggal!
Most megyek 