2. nap: megérkeztünk Balira!

Elég hosszú út áll mögöttünk, 1 órát vonatoztunk, 3 órát vártuk a reptereken, 18 órát repültünk, majd több mint két órát az éjjel közepén alkudoztunk a taxisokkal. Az egész közül a legfárasztóbb az utóbbi volt.
Vasárnap nem sokkal indulás előtt sikerült elrendeznünk mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy útnak induljunk. A hátizsákba már bepakoltunk a dél folyamán, viszont hátunkra csak akkor vettük, amikor kiléptünk a bejárati ajtón. Pont mint vártuk, nehezebb volt mint amire számítottunk. De hát, ez természetes. Gyalog mentünk el a metrómegállóig.
Onnan következett egy óra metrózás a Heathrowra, majd onnan séta a kettes terminálra. Már lassan bele is jöttünk a cipekedésbe. Két órával az indulás előtt feladtuk a hátizsákunkat a Check In-nél, így már csak egy kisebb kézipoggyász maradt velünk az út alatt. Megkerestük a járatunk kapuját, majd vártuk a kapunyitást, amely fél óra késéssel megtörtént. A Philippine Airlines egyik öreg Airbus A340-eshez volt szerencsénk, ami egy pozitív csalódás volt. Többnyire rossz véleményeket és kritikákat lehetett olvasni erről a járatról és a gépről, viszont nekünk teljesen jó volt. Kényelmes, (utaztunk ezelőtt még British Airways-el 747, illetve American 777-el, csak hogy a nagyobbakat említsem, de kényelemben nem maradt el ezektől), csendes, a személyzet teljesen rendben volt, összességében nagyon meg voltunk elégedve. Egész út alatt szó szerint etettek, itattak, adtak iPadet, szemfedőt, fogkefét, de többek között még zoknit is. Nem sokkal a felszállás után kaptuk is már a vacsorát. Ezen kívül még két alkalommal kaptunk ételt, egyszer egy szendvicset, majd nem sokkal leszállás előtt egy főételt. Ez a gép 14 óra alatt Londonból egészen Maniláig vitt, a Fülöp-szigetek fővárosáig, ahol másfél óra várakozás után felszálltunk egy Airbus 321-esre, amely 3,5 óra alatt Denpasarig, Baliig hozott.

Ha ez az összesen 20 óra utazás nem lett volna elég, még meg kellett birkóznunk a taxisok hadával a reptéren. Indulás előtt olvastam, hogy gond lesz ezzel, de egyet legyintettem, és gondoltam ezzel fel is vagyok készülve rájuk. Éjjel volt, közel fél 2, de így is rengeteg taxis várt már a reptér előtt, hogy ránk beszélje a saját kocsiját, vagy saját taxi társaságát. Gondba kerültünk, amikor kijöttünk az Arrivalsból, és nem igazán kaptunk egy ATM-et, ahol pénzt tudtunk volna kivenni. Természetesen a taxisok felajánlották, hogy út közben megállnak valahol, de kösz nem. Végül kaptunk egy pénzváltót, katasztrofális árfolyamon, de átváltattunk 30 eurót, csak hogy elérjünk valahogy a hotelhez, és majd másnap frissen keressünk egy rendes bankautomatát, hogy vegyünk fel készpénzt.
Átváltottuk az eurónkat, majd kezdődhetett az alkudozás. Olvastam, hogy nem igazán éri meg az, ha az önjelölt taxisok bármelyikét választjuk, inkább menjünk oda a reptér hivatalos taxi pultjához, ahol majd normális áron, normális szolgáltatással eljuthatunk a hotelig. Oda is mentünk, de hát ott is a “normális ár” több mint háromszorosát mondták ajánlatként- ennyit erről. Mondtuk, köszi nem, megoldjuk Uberrel. Ki is mentünk a terminálból, ahol rengetegen jöttek oda, hogy taxi taxi, sokszor nem volt egy szabad percünk, hogy szót váltsunk Kingával, mert valaki már jött oda és győzködött, hogy miért őt válasszuk, miért ne a másikat. Ezt nem lehet elmesélni, át kell élni, nekünk már egyszer volt hasonlóban részünk Marokkóba, de ez még azt is felülmúlta.
Megnyitottam az UBER alkalmazást, és bár olvastam, hogy nem igazán éri meg Uberezni itt Balin, csak azért is megrendeltem a kocsit – hiba volt. Vártunk több mint 10 percet, nem jött, majd elkezdtünk sétálni a kocsi felé, amelyet mutatott a térkép. Ahogy közel értünk, valaki integetett is egy kivilágított telefonnal, hogy Uber Uber. Megnyugodtunk kicsit, odamentünk, László? László! Nagyszerű, akkor mehetünk? Várj várj.. hova is mentek?. Itt kicsit kezdett gyanús lenni a helyzet, hisz ott volt a telefonjában a nevem, ő elvállalt az applikációban, hogy elvisz, de mégis megkérdezte, hogy hova megyek. Megmutattam, hogy hova, és akkor mondott egy árat, hogy mennyiért visz el. Mondtuk szépen, hogy az alkalmazáson belül már kifizettük, le is vette a számlánkról (nem volt nagy összeg, mindössze 2,5 font, de akkor is). Ő sajnálja, nem tud elvinni, mert nagy a dugó arra, és nem éri meg neki. Mondanom sem kell, hogy eléggé felment a pumpánk itt, de éjjel két óra, a taxisok tudják, hogy így is – úgy is minél hamarabb el akarunk érni a szállodáig. Végül jött több taxis, hogy elvisz ennyiért, annyiért, aztán az Uber (már kifizetett) 33 000 rúpiája helyett elvitt egy sofőr 100 000 rúpiáért, és ez még jó ár volt a többihez képest! Lényeg, hogy miután beültünk a kocsiba, már minden rendben zajlott, gond nélkül elértünk a szállodához, az előre megegyezett áron. Természetesen nem hogy dugó nem volt, de még más kocsi sem az úton. A taxisok hadát viszonylag jól tudtuk kezelni, de ez az Uberes átverés új volt, be is dőltünk neki szépen. Tanultunk ebből is, lehet haragudni rájuk, de el kell ismerni: ez szép munka volt, gratulálok taxisok!

Jelenleg Kután vagyunk, a központtól nagyjából 5 perc sétára. Reggel a szálláson kaptunk egy nagyon szimpla reggelit, amely Kingának egy darab palacsintából, nekem egy banános melegszendvicsből állt. Ezután, bár én nagyon fáradt voltam, kimentünk a tengerpartra, illetve kicsit szétnéztünk a szállás körül. Hát, ez nem Európa. Robogók mindenhol,  az árusok elállják a járdát előtted, a dudát előszeretettel használják itt az emberek, de nem úgy mint otthon. Itt dudával tudatják, hogy hol vannak, vigyázz, figyelj, ezzel köszönnek, vagy csupán adnak jelzést, hogy ők is ezt az utat használják. Nehéz kitalálni sokszor, hogy mért dudálnak, mindenképp érdekes, de meg lehet szokni.

Itt Balin, vagy egyáltalán Indonéziában, ha valaki igazán tradicionálisat akar enni, nagyon jó áron, mindenképp egy családi “warung” nevezetű éttermet kell keressen. A helyiek is többnyire ilyen warungokba járnak, főképp a társaság, étel árak és minőség miatt. Kívülről persze sokszor nem tudod eldönteni, hogy akkor ez egy kávézó, étterem, butik, vagy egyáltalán mi akar lenni.

Az árak főételenként 1-2 eurótól kezdődnek, frissen csavart gyümölcslé 0,5 euró körül mozog. Tegnap egy “Indonesia Warung” nevű helyen vacsoráztunk, nem is csalódtunk, jó áron, nagy mennyiségű, jó minőségű ételt kaptunk.

A biológiai óránk felborult rendesen. London és Bali között az időeltolódás 7 óra. Valószínűleg ezért nem tudtunk aludni még reggel 5-kor sem, ez nevezik “jetleg”-nek, avagy magyarul “időzónaváltás-szindrómának”. Ezzel számolni kell hosszú kelet – vagy nyugat irányú repülések után, de pár nap és elmúlik. Addig pedig még pislogunk egészen reggelig egy ventilátort bámulva. 😀

Holnap, csütörtökön elhagyjuk a hektikus Kutát, majd elmegyünk egy kicsit csendesebb, tradicionálisabb helyre, Cangguba.

Most megyek, viszlát legközelebb!

Semoga harimu menyenangkan! 🙂