147. nap – Dubai – Itt a vége!

Eljött az idő. Eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk és köszönetet mondjunk. Köszönetet mindenért. Köszönet azért a csodáért, azért az álomért, amiben az elmúlt hónapokban volt részünk. Köszönjük. Itt a vége.

De még mielőtt szögre akasztanám a blogot, jöjjön Dubai. Az Emirates repülőtársasággal érkeztünk meg az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városába. Már volt szerencsénk Dubaiban tölteni egy hetet közel másfél éve, akkor rögtön szerelembe estünk ezzel a várossal. Lehet másnak Dubairól a luxus, csillogás, gazdagság jut eszébe, viszont ennek a városnak szíve van, mégpedig hatalmas.

A szálláskeresésnél nem volt sok lehetőségünk. Hotel rengeteg van, de az árak az egekben. Amelyik olcsó szállás, az tényleg rossz, valamint általában azok házassági levelet kérnek minden pártól, ami persze nekünk nincs. Végül egy közepesen drága hotelt választottunk, a híres Le Meridien hotelláncnak egyik leányszállodáját, ami bár olcsóbb volt, mint egy eredeti Le Meridien hotel, a szolgáltatásokra, minőségre egy rossz szavunk sem lehet. Mindenképp ajánlom, ha visszamegyünk, mégpedig biztosan visszamegyünk Dubaiba, garantáltan ide jövünk.

Dubaiba hazajöttünk. Emlékszem két éve nem sokkal miután elmentünk innen, megmagyarázhatatlan honvágyam támadt visszajönni ide, szinte kétségbeesetten néztem a repülőjegyeket. Nincs konkrét dolog, ami ennyire megfogott, csak egyszerűen szédületesen káprázatos az egész. Kicsit hidegebb volt Dubai, mint amire számítottunk, de kinek kell 26C-nál melegebb. Első állomásunk mi is lehetett volna más, mint a világ legmagasabb épülete, régi jó barátunk, a Burj Khalifa, amihez a világ második legnagyobb bevásárlóközpontján, a Dubai Mall-on vezetett az út. A Dubai Mall több, mint 1200 üzlettel büszkélkedik, de azért a látványos vízesés, a korcsolyapálya valamint a hatalmas akvárium is említést érdemel.

Nem győzőm hangsúlyozni, mennyire szívet melengető érzés ide visszajönni. Dubai tömegközlekedése viszonylag rendben van, kitűnőnek azért nem nevezném. A metróhálózat tulajdonképpen nem is hálózat, hanem két vonal, egy piros és egy zöld. A piros átszeli teljesen a várost, de vannak helyek, ahova nem ér el. A minősége kifogástalan, pontossága, tisztasága makulátlan. Többnyire a föld felett halad, de vannak állomások, amelyek már a föld alatt kaptak helyet. A kilátás lenyűgöző, ezeken a masiniszta nélküli vonatokon van lehetőség közvetlenül az orrába, vagy a legvégébe menni, amelyek még élvezetesebb kilátást nyújtanak. A városban még egy kisebb, Dubai Marinát érintő villamosvonal is helyet kapott.

A Burj Khalifa mellett még időt szántunk aznap a Dubai Marinára is, ami szintén lenyűgöző. Ez egy hatalmas csillogó épületekkel körbevett mesterséges öböl, ahol a kő(olaj)gazdag arabok dokkolhatják a jachtjaikat. Nem vagyunk mi se arabok, se gazdagok, de még jachtunk sincs, még jó, legalább nem fájt a fejünk, hogy hova parkoljunk.

Ami másfél éve kimaradt, azt most bepótoltuk: Abu Dhabi, az Egyesült Arab Emírségek fővárosa (igen, nekem is úgy jött, hogy Dubai az, de nem). Dubaitól kevesebb, mint két órára lévő város elég sok attrakcióval kecsegtet az odalátogatók számára, köztük a – Forma1-es rajongóknak kihagyhatatlan – Ferrari World, a világ legnagyobb fedett vidámparkja. Na, mi ide nem jöttünk, egy napunk volt csupán erre a városra, és azt inkább a Sheikh Zayed mecsetre szántuk. Dubaiból Abu Dhabiba közel 11 euró az út (oda vissza), a mecsetbe a belépés ingyenes. A 2007-ben nyílt mecset büszkélkedhet a világ legnagyobb szőnyegével, ami 5627 négyzetméter, 47 tonna, valamint a világ legnagyobb csillárjával. A nőknek egy hajukat is elfedő tetőtől-talpig ruhát adnak, aminek a helyesen hordását szigorúan és folyamatosan ellenőrzik.

Az fehér márványból készült gigantikus épület valóban ámulatba ejtő, mindenképp megéri Dubaiból is eljönni ide. Abu Dhabiból nem láttunk sokat ezen a mecseten kívül, még lementünk a tengerpartra egy jó félórára, majd pedig mentünk is vissza a hűen szeretett Dubaiunkba.

Dubai vásárlás szempontjából is megfelelő utazási desztináció lehet. Aranyból nagy a választék szó se róla, viszont a közhiedelemmel ellentétben nem annyira olcsó az, viszont mindenképp jobb árban van, mint bárhol máshol. Természetesen úton-útfélen találkozik az ember nagyobbnál nagyobb bevásárlóközpontokkal, ahol mindennél is több dolgot tudsz kapni. De tényleg, nincs olyan dolog, ami ezekben ne lenne elérhető, nyilvánvalóan nem olcsók, de jó hogy lehet kapni.

Nyaranként az elviselhetetlen meleg miatt a turizmus kicsit visszaesik, ilyenkor szoktak 60-80%-os akciók is lenni, ami következtében szerte Európában szerveznek külön vásárlási utakat Dubaiba.

Az elektronikai eszközök tapasztalataink szerint jóval olcsóbbak, mint máshol, ha az ember új telefon vásárlásán töri a fejét, mindenképp megéri eljönni csak azért Dubaiba, megvenni a telefont, majd az otthoni és az ottani ár különbözetéből eltölteni pár emlékezetes napot. Igen, valóban lehetséges, és ennyire olcsóbbak az új telefonok.

Utolsó előtti napra terveztünk a napfelkeltét a Burj Khalifáról megnézni. Az ára ugyanannyi volt, mint napközben, csakhogy még egy reggeli is benne volt ebben az árban (reggel 5:30 – 8 óráig). A világ legmagasabb épületébe felmenni a 125. emeletre közel 30 euróba kerül, de magától értetődően kihagyhatatlan, ha egyszer az ember Dubaiba látogat. Az egyetlen hátrány ezzel a napfelkeltés opcióval az, hogy reggel tömegközlekedéssel majdnem lehetetlen elmenni oda. Végül Uberrel mentünk, Dubaihoz méltóan egy luxusszerű Lexus kocsival vittek el alig 10 euróért a 13 kilométerre lévő Burj Khalifáig.

Valóban jó élmény volt napfelkeltét nézni innen, de mi inkább ajánlanánk az először idelátogatóknak a déli-délutáni időpontot. Akkor sokkal tisztábban látszik minden, jobban érződik a magasság. A Burj Khalifa 828 méter magas, viszonylag új, 2009-ben fejezték be az építését.

Miután lejöttünk a világ negyedik leggyorsabb liftjével (36 km/h), elfogyaszthattuk az ingyen kávéból, valamint szendvicsből álló reggelit, ami a jegy mellé járt. Ezután még csináltunk pár képet kintről is a Burj Khalifával.

Este még beiktattunk egy vacsorát a Dubai Marinánál, majd pedig a Dubai Mall melletti híres zenés szökőkút felé vettük az irányt. Ez a világ legnagyobb, tizenkét hektáron elterülő szökőkútja, 2009-ben avatták fel. Utazásunk utolsó estéjén megtapasztalhattuk a híres Andrea Bocelli Time to Say Goodbye dal ritmusára kialakított szökőkút műsort, ami nagyon sok érzelemmel töltött el bennünket. Talán először éreztük azt, hogy hamarosan vége ennek az álomnak, amiben vagyunk lassan öt hónapja.

Az utolsó napunk épp a szülinapomra esett, aminek alkalmából a szállodától kaptam egy üveg bort, nagyszerű benyomást keltve ezzel. Reggel csengett a telefon, és boldog születésnapot kívánva felajánlottak egy üveg bort. Természetesen elfogadtam.

Utolsó napra már nem maradt más, mint hogy utoljára összepakoljunk. Elindultunk a reptérre. Utoljára, megannyi érzéssel, élménnyel, tapasztalattal, baráttal a szívünkben. Pedig most írtam az első cikket, hogy “Itt az idő”, most történt, hogy először összepakoltunk, most indultunk, most ültünk fel arra a Balira tartó repülőre. Gyorsan elrepült ez az öt hónap, ez a tizenegy ország, amelyek bejárása során rengeteg dologgal gazdagodtunk. Mindig a szívünkben maradnak ezek az helyek, minden egyes szépségükkel, hibájukkal, bolondságukkal, szerethetőségükkel. Ez az öt hónap nem egy életre szóló élmény, ez annál több.

Nemrég csak egy álom volt, most már egy emlék. A “majd egyszer” helyett ezentúl büszkén mondhatom, hogy “volt egyszer…”.

Itt az idő, újra.

Itt az idő, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki lelkileg támogatott ebben az öt hónapban. Köszönet a székelyhon.ro-nak a bejegyzések leközléséért. Köszönetet szeretnék mondani minden olvasónak, akikért megérte leütni minden egyes billentyűt, megérte korán kelni, olykor későn feküdni annak érdekében, hogy időben kint legyen a bejegyzés. Nagyon remélem, hogy hasznos információkkal, adatokkal szolgálhattam az elmúlt öt hónapban, amelyeket próbáltam a tőlem telhető legjobb, legszínesebb módon tálalni.

Köszönöm, hogy velünk tartottatok, és ha fizikailag nem is, lélekben velünk voltatok, és velünk együtt tapasztalhattátok meg ennek a hatalmas világnak a csöppnyi kis Ázsiájának egy részét. Megannyi köszönettel, tisztelettel, hálával, élménnyel, és rengeteg bennem kavargó, és feltörő érzéssel írom le még egyszer, utoljára:

Most megyek. Viszlát…

Boti és Kinga

2017. december 12.

.